Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 12. szám - Lakatos-Fleisz Katalin: Látok, tehát vagyok – valahol… (Szentkuthy Miklós Arc és álarc című regényéről)
101 a szenvedélyes tapasztalatokból ” 5 – Szentkuthy Maupassant kapcsán írja ezt. Ezért a személyesség, a megélt élet keresése írónknál nem pszichológiai mélyfúrás, hanem értelmezés. Mindig a közel menő, aprólékos megfigyelés és az általánosítás, a madártávlatszerű látás egyvelege. Az Önarckép álarcokban sorozat kötetei – köztük a Goethe-regény – nem keltettek elégedettséget a kritikusok körében. Szabó Ede az Arc és álarc ban a valószerűséget, a korképet és a művészi arckép hitelességét kérte számon, mondván: „így lesz a teljesnek szánt s mellékmotívumokkal agyonárnyalt Goethe-kép eleven ugyan, de alig-alig hiteles. Mint annyi más Szentkuthy-mű: ez is a szemléletmód torzításain bukik meg. […] Némi túlzással: itt minden igazságnak az ellenkezője is igaz, szép és rút, tiszta és szennyes, minden: egy, az író nemcsak hogy nem ítél, de nem is válogat.” 6 Klaniczay Tibor a történelemábrázolás hitelességét hiányolja Szentkuthy történeti tárgyú regényeiben. „ A történeti regény hitelességéről szólva nem a historikus hitelességigényét, az adatok pontosságát, az események szigorú történeti rendjét, a szoros kronológiát kérem számon. A történeti folyamatok tendenciájának, a történeti valóság lényegének a hitelességéről van szó, s ebből sajnos keveset nyújtanak Szentkuthy elbeszélései. 7 H. Lukács Borbála továbbá a regény impresszionista „szétszórtságát” teszi szóvá. 8 A kritika elutasító válaszait persze ki tudjuk védeni azzal, hogy Szentkuthy nem is szándékozott korhű Goethe-életrajzot írni. Épp azért, mert önmaga álcázott portréját akarta a regényben megszerkeszteni. Adódik viszont a kérdés, a szerző saját műveihez fűzött megjegyzése, értelmezése mennyire befolyásolja, vagy egyenesen szabja meg egy mű értelmezési irányát? Kompetensebb-e a szerző a saját művei kapcsán, vagy ő is csupán egyike a lehetséges értelmezőknek? Roland Barthes óta tudjuk, utóbbi esetről van szó 9 , még ha a gyanútlanabb olvasónak úgy is tűnik, a szerzőnek – épp azért, mert ő alkotta a művet – az értelmezés fölött is hatalma lehet. Ha a szerzői értelmezést érvényesítjük, vagy abból indulunk ki a saját értelmezésünk során, jelentősen le is szűkítjük ezt az amúgy rebbenő metaforákkal, metamorfózisokkal teli regényt. Szerencsésebb lenne, ha a Goethe-regényt (és ezzel a teljes Önarckép… sorozat köteteit) nem az írói arc lenyomataként olvasnánk. Ekkor ugyanis az író óhatatlanul is önmitizáló gesztusai alól is felszabadulnánk. Ehelyett az Arc és álarc című életrajzi fantáziát olyan naplóregénynek fogjuk fel, amelyben nem az explicit írói kijelentések nyomaira vadászunk – vagyis az író Goethe maszkján átütő arcképére –, hanem azokat az írói megoldásokat keressük, amelyek a napló műfaji elvei szerint alkotják meg a regényt. És itt hangsúlyozzuk, hogy a Szentkuthy által értett és kultivált naplójellegre gondolunk. Ebben az olvasatban a regényt már annak olvassuk, ami, vagyis nem a Goethe maszkja alatt megbújó író arcképeként, hanem Goethe maszkja alatti (fiktív és nem életrajzi!) Goethe arcképeként. Ebben az esetben szabaddá válhatunk a regény sokrétű önértelmező játékai számára. Ami regényünkben ezt a Szentkuthy által kultivált naplójelleget alátámasztja, az elsősorban a szinte már gyónásszerű önmeghatározás, ami alaphangként vonul végig. A regény teljes szövegében az öreg Goethe meséli kedves doktorának eddigi megtett életútját, miközben jelentős önismeretről tanúskodó vallomások „tarkítják” a történetmesélést. Habár a másikhoz szóló beszéd itt-ott felismerhető – legalábbis egy-egy újabb 5 I. m. 26. 6 Szabó Ede: Arc és álarc. Szentkuthy Miklós Goethe-regénye , in: Rugási Gyula (szerk.) A mítosz mítosza. In memoriam Szentkuthy Miklós, Nap Kiadó, 2001, 97. 7 Klaniczay Tibor: Szentkuthy Miklós: Hitvita és nászinduló , in: i.m., 93. 8 H. Lukács Borbála: Szentkuthy Miklós: Arc és álarc , Új Irás, 1963/4. 9 Roland Barthes: A szerző halála . In uő: A szöveg öröme . Budapest, Osiris, 1996.
