Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 12. szám - Lakatos-Fleisz Katalin: Látok, tehát vagyok – valahol… (Szentkuthy Miklós Arc és álarc című regényéről)
100 Lakatos-Fleisz Katalin Látok, tehát vagyok – valahol… 1 Szentkuthy Miklós Arc és álarc című regényéről Szentkuthy Miklós életművében összefüggő sorozatot alkotnak az olyan nagyformátu- mú alkotókról írt regények, mint Dürer, Händel, Haydn, Mozart és nem utolsósorban Goethe. Az író maga ezeket az ötvenes, hatvanas években írt regényeket Önarckép álarcokban összefoglaló címmel látta el, amely cím sokat elmond a regények szándékáról. A Szentkuthyt valamennyire is ismerő olvasó önvallomásra, „gyónásra”, ugyanakkor játékos maszkírozókedvre, színházra gondol ez esetben, és ha az író saját szövegeiről szóló kommentárokat tekinti, nem is téved. Szentkuthy maga sem titkolta, hogy a regényekben megformált főhősök valójában álcázott írói portrék, Goethe-regényében például – amelyről a továbbiakban szó lesz – a legkiforrottabb írói-személyiségbeli alkatát formázta meg. 2 Sietve meg kell jegyeznünk, hogy ezt az önábrázoló törekvést, amelynek minden bizonnyal hatalmas naplóanyaga is köszönhető, nem az én megragadásának, formába kényszerítésének naiv hite inspirálta. Nem is az „ismerd meg magad” maximájának engedelmeskedik itt. Szentkuthy tudja, hogy az én mint olyan, önmagában nem ismerhető meg. Az egyetlen metafora felé című naplójellegű esszékötetében így ír: „Mi vagyok én? A világ felfogója, lemeze – én alig vagyok, csak a világ énbennem, s magamban nem magamat, hanem a világot szeretem, »én« csak fiktív ráma vagyok. (…) Az »én« egy meghatározhatatlan, sohasem kész, hullámzó, oldódó, szakadozó, váratlanul és otrombán kristályosodó valami;” 3 Szentkuthy naplóiban vagy naplójellegű önábrázolásaiban a kulcsszó az élet , ami bár bizsergetően izgalmasnak hangzik, ám nem a romantikus művészet által kikristályosodott nagy élmények, még csak nem is az eksztázis mindent átértékelő értelmében szerepel írónknál. Szentkuthynál az élet is írás, habár előszeretettel állítja egymással szembe a két fogalmat – mindig az élet primátusával –, azonban az írás mindennapos praxisaként a két fogalom összebékítésére, az átmenetre törekszik. Nemcsak az Önarckép álarcokban sorozat köteteiben – vagy akár más regényekben –, hanem még az olyan elemző, írói életművet feldolgozó esszékben, mint például a Maupassant-tanulmány 4 is tetten érhető az a fajta személyesség, amely az életműben a naplójelleget keresi. „ Írónál kizárólag egyetlen dolog érdekes: hogyan lesz mű, opus 1 Jelen tanulmány az MTA Domus Hungarica Scientiarium et Artium pályázat támogatásával készült. 2 Szentkuthy az Arc és álarc (1962) második kiadására (1982) készülve a következőket nyilatkozta egy interjúban: „Goethe-könyvem […] második kiadásának borítólapján elöl egy Canova-szobor a költő klasszikus vonásait idézi. Hátlapja pedig? A költő »őrült« romantikus boszorkányos démoniságát. Az ő álarcában lehetőségem nyílt arra, hogy kifejezzem a magamban rejlő többféleséget. Ez pedig a gentlemantől az ördögig ível.” Gách Marianne beszélgetése Szentkuthy Miklóssal. Film – Színház – Muzsika, 1981. XI. 28. 3 Szentkuthy Miklós: Az egyetlen metafora felé , Királyi Magyar Egyetemi Nyomda, Budapest, 1935, 27. 4 Szentkuthy Miklós: Maupassant egy mai író szemével , Digitális Irodalmi Akadémia, Petőfi Irodalmi Múzeum, Budapest, 2015.
