Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 12. szám - Csehy Zoltán: Theatrum mundi – feljegyzések a kakasülőn (Svájci naplótöredékek)
91 Mamco. Genf. Claude Rutault festményei egybeolvadnak a fal színével: a szétválaszthatatlanság, kihasíthatóság dilemmáit feszegetik. Hogy mi lenne, ha leakasztanád, hogy mögötte ugyanaz van-e, ami önmaga is. Alapvető egzisztenciális problémákat feszeget, a Du bist Du kérdését, hogy kinyitható-e, van-e rejtekablak a felületen. Sylvie Fleury egy műgrottót kreált (sötét és büdös), mely egyszerre akar anyaméh lenni és allegorikus Platón-munkaterület, félelmetes ismeretlen, illetve szerelmesek búvóhelye. Be Good! Be Bad! Just Be! – ez a mű végletekig elkeseredett címe. A harmincöt évesen elhunyt Gordon Matta-Clark Open House című háza multimediális anarchitektúra, anarchista építészet, épületes anarchia, monumentum helyett non-umentum, romköltészet – kényelmes és kényelmetlen. A vizuális és/vagy konkrét költészetet bemutató rész impozáns. M.-től kaptam egy konkrete poesie című kötetet. Odébb két délszláv művész projektje: egy talicskatologató verseny fináléja filmen, plusz két talicska a sarokban. Az egyikbe beleülök. Az utazás kudarca. Nem tol bele senki a műbe, érzem, ahogy kimaradok valamiből. Rasheed Araeen izgalmas fotói, pop-artos struktúrái, egy kecske megölése, a kifolyt vér műalkotássá rendezése, a kanos kecskebak nevetséges vágya, és ahogy felzabálják szerencsétlenkedő vágyaival együtt. A tévés installációnál elkap a röhögés: a teremőrök az egyiken beállítják a foci-vb aktuális meccsét: nem hiszik, hogy valakinek feltűnik, hogy ezúttal a három képernyő közül az egyik nem ezoterikus művésztartalmat sugároz. Fényképezhet bármit, csak fönn, az egyetlen eredeti Picassót nem, mondja a kedves hölgy. * * * Hiánylepte, nevetséges ösztönállat vagyok. A farkam a fejem fölé hajlítom, a lábam átível a felsőstestemen, saját hízott makkomat nyalogatom, mint Rasheed Araeen bakkecskéje a maga laposát. (Kohn, most panaszkodsz vagy dicsekszel?) * * * Genf. AES+F: Theatrum mundi. Tatjana Arzamasova, Lev Evzovich, Evgeny Svyatsky, Vladimir Fridkes. Multimediális képszínház, divat, giccs, camp, op- és pop-art, pszeudomitológia, a videojátékok logikája, és poszthumán, allúziógyár. Bosch a tükörteremben bolyong részegen, orgiázó giccs, a queer karneválja, árkádiapornó , fényes-gyémántos-steril caravaggieszk. Négy artfilm: megzenésített fotók, matematikátlan arányok, melyek szép lassan bemozdulnak, és kihangosítják a történetet. „Rútságunk, úgy hiszem, metafizikai csökevényeink függvénye” – mondaná Nietzsche. Aztán, lám-lám, önnön rút képmásunkra formáljuk a szépet is, morcogom én. Az Inverso mundus karnevál és haláltánc, bizarr állatok, utópia és disztópia között rekedt imaginárium, kreatív, tudatmódosító rettegés: nők kínoznak egy felfeszített férfit, gyerekek harcolnak az öregekkel, az apokalipszis csak egy pszichedelikus buli, tömény szórakozás, intergalaktikus risza. A Last Riot a gyerekekről, a fiatalokról szól, az ifjúság-mitológiákról, a nevelési elvekről, Wagner: Istenek alkonya, katonai terepgyakorlat, véres számítógépes játék mint
