Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 2. szám - Tolnai Ottó: A vezérkar
14 Kierkegaard, és persze Kosztolányi névmágiai játékai nyomán, de ugyanakkor megrendülésből is, hiszen, mint jeleztem, s a versben is próbálkoztam érzékeltetésével, ugyanakkor a legborzalmasabb koszovói történetek egyikéről van szó… Ültünk tehát ott a kopás szélén, két semmi koma, két Kracsun: egy Bus meg egy Tüköri, illetve Tolnai. És ez még nekem is sok volt egy kicsit, legalábbis meglehetősen váratlanul ért ez a szemtől szemben való találkozás – ez a szembesítés kísérleti alanyommal, burjánzó alteregómmal… Mondtam, majd holnap hozok egy füzetet, mert nem értem pontosan, majd a papíron kibogozzuk a dolgokat, ki a nevét, ki kinek a nevét, egész életét… Netán ki az én nevemet, életemet is, jelezve, ne ijedjen meg, nem csak róla van szó, sőt egyáltalán nem róla, hanem rólam, énrólam elsősorban, nyugodjon meg, a tulajdonképpeni médium, a kísérleti állat én vagyok… Féltem, tiltakozni fog a füzet, valamint élete, egész életének emlegetése ellen, de nem tiltakozott, nem kezdett el vakaródzni, mint a járási emberek általában, s ez fontos volt nekem, mert egyik félig fantasztikus, félig tényszerű szövegem miatt a napokban majdhogynem lincselés áldozata lettem, igaz, már megszokhattam az ilyen-olyan lincseléseket, hanem azt mondta, jó, majd holnap folytatjuk… Különben is, indulnia kell lassan a nyájjal hazafelé. És most itt ülök megint a kopás peremén, térdemen fekete MOLESKINE- füzetemmel, kezemben irónnal. A címet már otthon szépen felírtam, felvéstem: BUS KÁROLY-KARDEL ÉLETE (a Károly után a BÚS áthúzva, mármint hogy BUS KÁROLY-KARDEL BÚS ÉLETE). Holnapután – Dömötör napján – fölmondok, kezdi. Majd átmegyek a Provizonokba, a Fejőshöz, noha a Bicskei Matyi is érdeklődik utánam. Ott melegen leszek. Nem kell kijárni, csak az ellést kell ügyelnem, sorban kinyomkodni a tőgyek viaszdugóit, bedugni a báránykák szájába az anyjuk csöcsét… Meg hát ott, a Provizonok egyik kis szobájában még tévé is van… Ezek a bódék, rozsdás hűtőházak már tényleg hidegek nekem. Az egyik valóban, mintha hűtőkocsi lenne, mondom. Igen, a fehér az hűtőkocsiból lett átalakítva, mondja, nyáron nagyon jó, de télen... A másikban van egy kis dobkályha, de azt a kocsit meg a vasútról szerezték, tiszta vasból van. Mennyi a bére, kérdem. Havi hatvan (60) euró, meg naponta egyszer hoznak enni, meg hetente egy doboz cigarettát. Hatvan (60) havonta, kérdem. Igen, mondja, hatvan (60). Hány birkát őriz, kérdem. Négyszáztízet (410), meg négy (4) kecskét. Hatvan (60) euróért havonta, kérdem még egyszer. Igen, mondja, hatvanért (60). Eredetileg csak azért kérdeztem a bére felől, hogy észrevétlen kinyithassam közben a füzetemet. Nagyon idegen holmi ilyen helyen egy fekete, egy széksóba fektetett fekete füzet, mert akkor már térdepeltem a sóba fektetett füzet előtt. De egy kicsit megzavart az összeg, fejbe kólintott valójában. Gyorsan védeni kezdte a gazdáját. Nem veszik át a tejet, az egész bukti neki, csak majd tavaszra hozzák meg az árukat a kisbárányok, ha lesz áruk, mert addigra már lesz vagy száz darab… Volt nekem pénzem, mondja, négyezer (4000) márkát betettem a Belgrádi Bankba, de azt mind
