Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 11. szám - Zimonyi Zoltán: A „megnőtt emlékezet” regénye (Féja Géza: Visegrádi esték)
91 Az önáltató politikai mítoszt Kossuth és Görgei szembeállítása alak ít otta ki. Az ill ú zi- ótlan szaktudományos vagy irodalmi ábrázolás szerep ük és egyéniség ü k torzítása nélkül ugyanezt nem teheti meg. A kormányzó nem lehet mellékalak a történetben, a tábornok sem ellenfény, amely Kossuth nagyságát emeli ki. Ütközéseik ábrázolása nem állíthatja választás elé az olvasót: Kossuth vagy Görgei? Az írónak tehát nem kevés akadályt kell leküzdenie vagy kikerülnie a hol drámai, hol lírai, hol epikus életanyagban haladva. Az 1970-es évek elején vagyunk. Balzac, Tolsztoj halott, idejét múlta a XIX. századi nagyepika realista aprólékossága, lassú hömpölygése. Pedig a téma mintha utánuk kiáltana. Beilleszthető-e XX. századi regényformákba? Féja megpróbálja. Igen egyszerű módon. Az idős, halál árnyékában álló, sorsával tusa- kodó Görgeit állítja középpontba, az eseményeket a képzeletéből kilépő, régóta halott Kossuth Lajossal idézi fel párbeszédes formában. Az életpálya és pályafutás aránytalan- ságát inverzióval nyomatékosítja: Görgei esztendőnél is rövidebb közéleti-katonai pályája tíz fejezet, a „polgári halott” csaknem hét évtizede mindössze három. Ötletes megoldás, áthidalja a Görgei-téma nehézségeit. A dialógusforma néhány napba sűríti a szerteágazó életanyagot (intenzív extenzivitás). Í gy ökonomikusan ábrázol hat ó a Görgei-sors teljessége. Felidézi a szikrázó összecsapást a két történelmi személyiség között, mint Illyés – véleményem szerint vitatható, Görgeit eltorzító drámájában, a Fáklyaláng ban –, ám az olvasót nem állítja választás elé. Látható a teljes emberi dráma, nemcsak a hős, hanem a visegrádi szoknyák között hányódó túlélő é is. A narratíva – párbeszédnek álcázva – tudati síkba tolódik. A dialógustechnika állítások és ellenérvek szembesítésével kimenti az írót a mindent tudó elbeszélő pozíciójából, így a Görgei-kérdés korabeli állása ellenére (mondhatnánk: a „cenzúra” elaltatásával) szabad utat biztosított a regény megjelenés é nek. 54 Az idős Görgei nézőpontja korlátlan lehetőség a visszatekintésre és az utókor meg- szólaltatására (emlékiratok, Leiningen-Westerburg Károly aradi vértanú tábornok börtön- naplója, Görgey Istvánnak, a tábornok öccsének és „védőügyvédjének” könyvei, levelek, Gyulai Pál, Péterfy Jenő, Ignotus, Jászi Oszkár és mások véleménye ). Görgei és Kossuth párbeszéde az eseményeket időrendben idézi fel (linearitás), de nem zárja ki, sőt szinte kínálja az átlós futásokat, az elkalandozást (asszociációk), az éppen szóba került kérdés időbeli kiterjesztését, egy-egy személy sorsának felvázolását (tematizálás). Utalásokkal, közbevetésekkel felvillantható a mellékszereplők sorsa is (Psotta Mór , Beniczky Lajos, Ivánka Imre, Zichy Pál stb.). A párbeszéd megtakarítja a nagy leírásokat, de teret is hagy epizódok érzékletes, novellisztikus felidézésének. Féja a képzelt párbeszéd során kalmármérlegre teszi az események eltérő értelmezését és megítélését, az egyik serpenyőbe Görgei, a másikba Kossuth ellentétes, ütköző vélemé- nyét, de nem mér, lengésben hagyja a mérleg nyelvét. Más a célja. A regény időszerkezetét három réteg strukturálja. Az első a regényfikció jelen ideje, amelyben az agg tábornok él. A jelen időkeretében hömpölyög a megnőtt emlékezet árja, a múlt , a történelem, Görgei képzeletbeli viaskodása Kossuth Lajossal. Ez uralja a regény 54 A kiváló történész, Kosáry Domokos sebei fel is fakadtak A Görgey-kérdés története II. kötetében. Szóvá tette, hogy a történeti tudat alakításában az írók „jóval jelentősebb szerephez jutottak, mint a történészek” . Attól tartott, hogy a szakmai történetírás nem, vagy csak kevéssé juthat szóhoz, ha az irodalom túllép művészi és társadalmi funkcióján, és megpróbál k isajátítani további funkciókat (254.). Illyés Gyula, Németh László és Féja szem ére veti, hogy „egyik sem nyújtott valódi, pozitív segítséget azoknak, akik a sztálinizmus és a nacionalista romantika gyanús szövedéke ellen, a múlt reális megismerése érdekében próbáltak küzdeni”. (254.) Mondanunk sem kell, hogy a szakmai történetírás, személy szerint a Magyar Tudományos Akadémiából kizárt, 1956 után bebörtönzött Kosáry nem az irodalom, főként nem Illyés és a szintén „kiütött” Németh László és Féja miatt szorult háttérbe.
