Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 11. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek
32 barát volt, a betlehemezéseknek is elmaradhatatlan résztvevője, akivel náluk sokat kártyáztunk; felesége meg Kövesdi Klári, az iskolában osztálytársam volt, mindig jó haver. Persze, lakodalmukon is ott voltunk, az udvaron nagy sátorponyva alatt hallatlanul nagy mulatozást csaptunk, mert hazaengedtek Kalocsáról, a kollégiumból. De mélyebb kötelék is volt a két csa lád között: édesanyám és Klári anyja a legjobb barátnők voltak, amit egy csibész barátunk úgy fogalmazott meg, hogy „katonapajtások” voltak. – Este volt, amikorra a „fekete angyalok” bevonszolták az udvarra a termést, jó idő volt, s mi még öcsémmel – János is besegített – késő éjszakáig préselgettünk. S mikor másnap végeztünk is, jött a megrendelt teherautó, s a musttal teli hordókat üggyel-bajjal fölhengergettük a platóra. S a formaságok után indulhattunk velük Pestre. Mi hárman, Dzsó, öcsém és én a hordók között kaptunk helyet, hogy ügyeljünk rá, nehogy valamelyik hordóból túlforrjon a must. Nem volt úri helyünk, de ez semmi se volt ahhoz, ahogy megérkezvén Pest(szent)Lőrincre, a pincébe tudtuk gurigatni a hordókat, amivel lezárhattuk az az évi szüretet. – És ezek az aktusok évről évre ismétlődtek, nem beszélve a szőlő műveltetéséről. Én édesanyámnak már korábban is bizonygattam, hogy ez ráfizetéses üzlet, de az utolsó percig halogatta, hogy megszabaduljunk tőle. S akkor támadt egy ötletem, hogyan hagyhatunk föl ezzel a pürrhoszi tevékenységgel. A meggyet, a meggyszedést évente ugyanolyan hévvel végezte édesanyánk, mint a szőlészkedést. S mivel jó árat is adtak érte, ezt is komolyan vette. Volt egy nagy ötletem: állítsuk át a szőlőt meggyesre! Ezt végül is elfogadta, s min- den jól összejátszott abban, hogy a tervet megvalósítsuk. Szép napok jártak, s öcsémnek, ki közben elvégezte az Iparművészeti Főiskolát kerámia szakon, volt egy baráti kapcsolata egy fiatal növénynemesítővel, akinek meggyet illetően volt egy komoly meggyfa-oltványiskolája. Térképet készítettem a területről, hogyan, milyen kötésekben és távolságokban végezzük öcsémmel az előkészületeket, s 100 darab gödröt kellett kiásnunk 100 darab facsemetéhez. Egyébként tervünk- höz öcsémnek is nagy kedve volt, magam meg beiratkoztam a növénytermesz- tési szabadegyetemre, hogy szakszerű legyen a munkánk. De édesanyámnak újabb aggálya támadt: ha beállnak a kis fák és termőre fordulnak, ki fogja 100 fa gyümölcsét leszedni? Én saját mondásával szereltem le: nem szabad a vantól megijedni. Ugyanis az is eszembe jutott, hogy iskolás koromban részt vettem egy akcióban, amikor az Izsáki Állami Gazdaság meggyszedő brigádot toborzott iskolánkban, s mi, akik részt vettünk benne, kis pénzért ugyan, de nagyon jól szórakoztunk. Iskolások pedig mindig lesznek. – Elmondtam tervünket Nagy Lászlónak is, aki nagyon támogatta, s azt ígérte, hogyha a kis fák megnőnek és termést hoznak, megtanít meggypálinkát főzni. Így hát öcsémmel karöltve megkezdtük a gödrök ásását, a meghatározott helyeken, egy-egy tőke helyé- re, ahogy kell, 80×80×80-as gödröket ástunk. És meglepetés ért bennünket. A gödrök mélyén, 80 cm-es mélységekben összefüggő agyagréteget találtunk. Addig a homok és lösz könnyen megadta magát, s ha kellett volna, onnantól kezdve lett volna nehéz a munkánk. Ez volt tehát a magyarázata, hogy miért