Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 11. szám - Ágh István: Jóslat a kézre; Alkonyi áttűnések (versek)
12 Ágh István Jóslat a kézre Most is úgy nézem kezemet hanyatt fekve, miként valaha magamat fölfedeztem, nem emlékszem, csak találgatom utólag, mit éreztem a látványra vonatkozóan, hisz akkor még csak figyeltem, nem beszéltem, akármi került mozgó kezem ügyébe, mit elkaptam a közeli távolságból, nem jelenthetett virgácsot, sem virágot, csak játszadoztam árnyékom tündérével bölcsőm aljáról kirepülésre készen. Az volt kezdete, ez pedig már a vége az önmagammal való ismerkedésnek, sárból teremtett alakomra gondolva nézek erre az egyszeri objektumra, áramszedője reménynek, szerelemnek, amit kitapint működő érzékszervem, ha ez az elnyúlt esetleges jelenlét teljesítette küldetlen küldetését, az ujjamban gyűlt méreg fölszivárog, és egyesül a szívemben a halállal. Végiggondolom, utána még mi várhat porhüvelyemnek kiürült salakjára, ha a lélek is halandó, mint az élet, befejezhetem pályám egy temetéssel, koporsóban, hogy ne lássák a fölbomlást, miként rombolnak rémképpé a mikrobák, amit meg lehet hamvasztással előzni, van, mi a végső nyughelyet is kitörli, ahogy permetté változott ismerősöm, akár egy kerti locsolókészülékből. Borzaszt hatalmas átélő képességem, előre s hátra váltok milliárd évet,
