Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 10. szám - T. Tóth Tünde: „Elment a kedvem a dologtól” (Vajda Mihály: Szög a zsákból)
128 T. Tóth Tünde „Elment a kedvem a dologtól” Vajda Mihály: Szög a zsákból A Szög a zsákból a korábbi, a Magvető Tények és tanúk sorozatában megjelent köte- tekhez képest többek közt abban tér el, hogy Vajda Mihály elsősorban filozófiai, gon- dolkodástörténeti szempontú megközelítéssel beszéli el élete fontosabb történéseit: az események mintha abban az esetben válhatnának mérvadóvá, amennyiben közvetlen összefüggésbe hozhatók egyéni eszmei-ideológiai-filozófiai gondolkodásának alakulá- sával. Ugyanakkor a személyesség, a családi história, a magán-én egészen ambivalens módon a felejtés tárgykörein keresztül mutatkozik meg. Az elmondhatatlan trauma, alapvető identitásbeli kérdések mellett, állandó elbizonytalanító retorikát tart fönn, az emlékező maga kérdez rá a visszaemlékezés hitelességére. Vajda többszörösen tuda- tosítja olvasójában, hogy a múlt felidézésének gátjai aligha leküzdhetőek. Ez pedig nemcsak azt jelenti, hogy a régmúlt eseményeit egyszerűen az évtizedes távlat okán nehéz rekonstruálni. A lélektani-pszichés aspektusok, mint amilyen a tudatos emlé- kezetvesztés, a gyermeki traumafeldolgozás egy többé-kevésbé akaratlagos módja. A fenyegetettség érzete és a félelemből eredő felejtés utólagos felismerésének tematizálá- sa végighúzódik a szövegeken. „Ide hallgass, drága barátom. Most te könnyekig meghatódtál magadtól, hogy ilyen élénken él az emlékezetedben ez a pillanat. Csakhogy emlékeid csalnak… senki nem vitt ki a folyosóra semmiféle rádiót. Tudod, mekkora volt akkor akár egy kisebb rádió is? S tudod, hogy elemes rádió még nem létezett? Hm… De hát nem mindegy? Lényeg az euforikus pillanat. Emlékszem. Rosszul, de legalább emlékszem.” 1 A családi hallgatásban is realizálódik a kibeszél(het)etlenség, de itt már közrejátszik a nagypolitikai-társadalmi kényszerhallgatás is. Vajda ugyanígy (és ezen túlmenően) a kollektív emlékezet megbízhatóságát is kétségbe vonja: számot vet a propagandával, mint az emlékezet destruktív erejével: „S lépcsőházban egy orosz áll, kenyeret osztogat. Látom magunkat vonulni a lépcsőházban. Látom azt, ami, ha jól sejtem, nem történt meg. Majdnem biztos vagyok bene, hogy egy jóval későbbi szocreál film kockáit építettem bele kitö- rölhetetlenül az emlékeimbe.” 2 Láthatólag a rekonstruálás módszertana erősen érdekli őt (a Budapesti Iskola törté- netével foglalkozott már korábban, a nyolcvanas, kilencvenes években is). Ezzel a prob- lémával értelemszerűen minden memoárírónak szembe kell nézni, kérdés, milyen lehe- tőségeket fedez fel benne, milyen módon tartja kifejezhetőnek a közlésre alkalmasnak ítélt tartalmakat. Legalábbis, ha az olvasó olyan kiadványokkal találkozik, mint amilyen 1 Vajda Mihály: Szög a zsákból , Bp., Magvető, 2017, 38. 2 Uo. 87.
