Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 10. szám - Kozma Huba: Szörnyű időket éltünk (Gálfalvi György: Kacagásaink) - A. Gergely András: Hogyan természet a társadalom, s miként társadalom a természet?
126 ennyire fontos voltam én, hogy ilyen elrettentésre szánt, mégis titokban tartott erőkkel, alaposan kiépített intézményrendszerrel kövessék lépéseimet, figyeljék szavaimat? Miért érdemesültünk mi ilyen megkülönböztetett figyelemre? És mi munkálhatott a megfigye- lőkben? A gyűlölet, a félelem? Mit akartak ők elérni szorgos, nem mindig titkolt hallgató- zásaikkal, vagy éppen megfélemlítő gesztusaikkal? S mi lehetett a megfelelő válasz mind- erre? – tehetik fel a kérdést a már „békeidőben” születettek. A kacagás – állítja Gálfalvi György beszélgetőtársának, Ferenczes Istvánnak. A kacagás képessége sírnivalóan sovány vigasz, de vannak helyzetek, amelyeknek az elviseléséhez a keservesen jóízű röhögések adnak erőt. Ilyen helyzet volt a Hajdú Győzővel való kényszerű együttélés, de ilyen helyzet volt mindenekelőtt a Securitate jelenléte életünkben, a tudat, hogy ők tudják, hogy mi tudjuk azt, hogy lehallgatnak, és mégis beszélünk. Az interjúk mellett múltidéző esszék hozzák közel hozzánk a letűnt rendszert, amelyben e korszak szereplőinek élni ük rendeltetett. A kézhez kapott hatezer oldalnyi titkosszolgálati jegyzőkönyvek, besúgói és összegző jelentések visszahozzák, és a Szerző asztalára teszi k a korábban már elfelejtett emlékeket is a feledésből. A megfigyeltek listá- jára vételekor, dossziéja újbóli megnyitásakor, 1979-ben Gálfalvi György bűneit is lajstro- mozták: az a véleménye, hogy Erdélyb en erőszakos románosítás folyik. Hangsúlyozza, hogy az elrománosítással a magyarok passzív ellenállással kell szembeszálljanak, olyan külföldi újságírók és írók látogatják, akik hazánk politikájával kapcsolatban ellenségesen viselkednek, azt állítja, hogy az állami szervek a magyar közösségek szétzúzására törek- szenek, hazánkban nincs megfelelő módon megoldva a magyarság helyzete, a cenzúra miatt nem lehet a negatív jelenségekről írni… Égbekiáltó bűnök et követ el, aki ilyesmiket állít , minősíthetetlen hazugságokat! Olyannyira égbekiáltókat, hogy a célszemély ellen több esetben – és ugyanennyiszer felfüggesztett – bűnvádi indítványt is meg fogalmaznak a megrendszabályozásra törekvő illetékes hatóságok. Az utols ót 1989 novemberében kez- deményezték, de ennek foganatos ítására akkor nem maradt már idejük . A megfigyelés nagy részét a lehallgatási jegyzőkönyvek teszik ki. Lehallgatókészülékeket helyeznek el Gherasim házában , munkahelyén, a szerkesztőségben, barátai lakásában, az általa hasz- nálható telefonkészülékekben. Az egyik szerkesztőségi beszélgetés során a kiemelten meg- figyelt (cél)személy tervezett, már kiadónál lévő kötete ( Találkozásaink ) megcsúfolásának nevezi, hogy a kötetben szereplő helységek nevét – köztük szülővárosáét – nem írhatja magyarul, csak románul. A lehallgatás a szerző dühös tiltakozását a jelentés lapszél é re írt harsány nagybetűkkel minősíti: a gazember! (A gazember, aki voltam) A könnyen osztogatott minősítő jelzők korát éljük ekkor, a kiszolgáltatottak (és megszomorítottak) megalázásáét, a jogfosztottság ét. Jó lenne népmesei fordulattal zárni ezt a gondolatsort: a vétkesek a (rendszer)változások után elnyerték méltó büntetésüket, a jók pedig jutalmu- kat – szerte a Kárpát-medencében. A hatezer oldalnyi titkosszolgálati anyag végigolvasása után nem sokkal szülővárosa főterén a Gherasimként emlegetett célszemély találkozott egyik azonosított besúgójával, s megkérdezte tőle, miért tette azt, amit tett. Hiszen barát- ként tartotta őt számon, s éppen ezért esett neki igen-igen fájdalmasan, amikor ennek ellenkezője derült ki az informátor jelentéseiből. – Szörnyű időket éltünk! – hangzott a válasz. Ennyi, semmi több, még egy sóhajtás sem. A Kacagásaink megjelenése utáni évben, 2017-ben Gálfalvi György következő kötete a Lakiteleki Antológia Kiadónál jelent meg Beszélgetéseink címmel , zömmel ugyancsak a szörnyű időkről . Nem fogyott el tehát a mondhatnék , az emlékiratfolyam nem szakadt meg. Ebben, az előzőnél vaskosabb kötetben a Szerző visszaidézi pályakezdő időszakának beszélgetéseit egykori, még ugyancsak fiatal társaival, a „sikerbanda” tagjaival, a Marad a láz? – kötet tizenegy szereplőjével, és a később megszólított idősebb, fiatalabb pályatár- sakkal. Szilágyi Istvánnal, Bodor Pállal, Páll Lajossal, Majtényi Erikkel, Bözödi Györggyel,
