Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Staar Gyula: A matematikatörténet levelező tagja (Beszélgetés Szabó Péter Gábor szegedi matematikussal)
96 – Ideje megkérdeznem, hogyan lettél matematikus? – Kisdiák koromban még régész, történész akartam lenni. Már általános iskolásként is olyan könyveket kértem ünnepnapokra a szüleimtől, mint az Ásóval a Biblia nyomában . Tizenkét éves koromtól pedig a számítógép kerített a hatalmába. Középiskolában számítógépes programozó szakon végeztem. – Melyik iskolába jártál? – Baján, a Türr István Közgazdasági és Postaforgalmi Szakközépiskolába. Indult ott egy speciális számítógépes programozó szak, ahová a sok jelentkező közül tizenöt diákot felvettek. Matematikából felvételiztünk. A középiskolába 450 lány és 50 fiú járt, mi, a számítógépes programozók adtuk a fiúcsapatot. Szegeden végzett fiatal matematikatanár, Gottlieb Gábor járt át hozzánk matematikát tanítani. Osztályunkat kétfelé osztották, nekünk minden nap volt matematikaóránk, más matematikát és fizikát tanultunk, valamint külön szakmai tárgyakat, a többi tárgyat pedig együtt. K ét lehetőség előtt álltunk: vagy ma tematikusok leszünk, vagy elmenekül ünk az iskolából. – Igazi akadálypályátok lehetett. – Azért kicsit sarkítva fogalmaztam, de képzeld el azt a szituációt, amikor este kilenc óra körül együtt otthon a család, és egyszer csak csöngetnek. Édesany ám kinyitja az ajtót, és ott áll a matematikatanárom, kezében a Középiskolai Matematikai és Fizikai Lapok legújabb száma. Indulnod kellene a pontversenyen, mondja, és nyújtja felém a lapot. Vagy péntek este az iskola számítógéptermében ülünk a tan árommal, aki nekem , az első osztályos szakkörösnek magyarázza a determinánsok elméletét, ami egyetemi tananyag. Középiskolásként már számítógéppel oldottunk meg matematikai feladatokat. Fiatal, jó humorú, de szigorú tanárunk volt. Szerettük, mert sokat vállalt értünk. Neki köszönhetem, hogy sikerült matematikai versenyeket nyernem, így felvételi nélkül folytathattam tanulmányaimat a szegedi József Attila Tudományegyetem matematikus szakán. A p ályaválasztásomra tehát nagy hatással volt a középiskola, a másik pedig a te könyved volt. – Ezt nem mondod komolyan! – De igen. Ez megint annyira sorsszerű. Baján édesapámmal jártunk a piacra, ő a zöldségek között válogatott, én meg a könyveket nézegettem. Akkoriban, 1990-ben, 15-16 évesen kezembe került a Megélt matematika könyved. Új könyvként kitették az asztalra. Kértem apámat, vegyük meg, vigyük haza. Azon a hétvégén elolvasta m a könyvet, utána még többször is. Nagy élményt jelentett az interjúkötet, főleg az Erdős Pállal folytatott beszélgetés. Azt újra és újra elolvastam. Nyugodtan mondhatom, ez a két nagy hatás határozta meg a matematika és a matematikatörténet iránti érdeklődésemet. Amikor itt Szegeden elvégeztem a matematikus szakot, szóba került, hogy PhD- képzésen folytassam a tanulmányaimat. Kérdés volt, milyen témakörrel foglalkozzam a doktori disszertáci ómban. Csendes Tibor, aki most a tanszékvezetőm, akkor jött haza Németországból, és említett egy körpakolási feladatot, amit érdemes lenne számítógéppel megvizsgálni. Rögtön eszembe jutott, hogy a Megélt matematika könyvben olvastam ehhez kapcsolódó két interjút: Fejes Tóth László a diszkrét geometriáról beszélt, a matematikatörténész Szénássy Barna pedig elmondta Bolyai Farkas szép körpakolási feladatát. Megfogalmazott a beszélgetésetekben egy sejtést is arr ól, hogy miért foglalkozhatott B olyai Farkas ezzel a kérdéskörrel. A matematikatörténet iránti érdeklődésem kezdetei is ehhez a feladathoz vezetnek vissza. Megpróbáltam utánanézni, helyes-e Szénássy Barna
