Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Staar Gyula: A matematikatörténet levelező tagja (Beszélgetés Szabó Péter Gábor szegedi matematikussal)
94 – Véletlenül? – Nem, nem. Azért maradtam az intézetben, hogy dolgozzam. Előtte elmentünk egy bevásárlóközpontba, több napra ennivalót vásároltunk, amit bespájzoltam az intézet hűtőjébe. Külön kis szobám volt az intézetben, és kulcsot kaptam a könyvt árhoz. Kicsit spártai életmód volt, de elődöm, Filep László is így élt ott. Egyedül voltam az intézetben, reggeltől estig lenn dolgoztam a pincében, egy bunkerhez hasonló tömör raktárban, ahová nagy kerekes ajtókon keresztül kellett lemenni. Íróasztalt, széket tettek oda nekem, számítógépet és szkennert, azt mondták, itt nyugodtan dolgozhatom. Egész nap egyfolytában szkenneltem. Minden olyan anyagot, amiről úgy gondoltam, szükségem lesz a készülő Riesz- könyvhöz, vagy a későbbi kutatásaimhoz, azt igyekeztem elmenteni a számítógépbe. F izikailag is megterhelő munka volt. Este azután fölmentem vacsorázni, majd beültem a könyvtárba. Nem mondom, hogy esténk ént végigolvastam a Matematikai Intézet könyvtárát, de azért ott mindent megnézegettem. Ha már itt tartunk, szabadjon elmesélnem egy érdekességet. A friss beszerzések között a Fermat-számokról írt szép könyvre bukkantam: 17 előadás a Fermat-számokról. – A 17 egy szép Fermat-prímszám. – Úgy van. Gondoltam, beleolvasok a könyvbe. Látom ám, hogy ebben már hivatkoz- nak Kis s Elemér marosvásárhelyi Bolyai-kutató friss eredményére, publikációjára, melyben Bolyai János számelméleti kéziratait dolgozta fel. A könyvben Kiss Elemér nyomán úgy hivatkoznak egy számelméleti tételre, hogy azt Bolyai János fedezte fel. Amikor hazajöttem, elmondtam Kiss Elemérnek, hogy felhasználták angol nyelvű publikációját és könyvét. Nagyon örült ennek. Mert hiszen, egy matematikatörténettel foglalkozó kutatónak mi lehet annál nagyobb boldogság, mint hogy valaki használja, hivatkozik az eredményére, és azzal nemzetközi figyelmet kelt. Ha már a Bolyai-kérdésről esett szó, hadd nyissak itt egy zárójelet. Matematikatörténeti, drámatörténeti érdekesség, hogy 1923-ban Gradus ad Parnassum címmel megjelent Bolyai Jánosról egy drámai költemény, igaz, nem a legsikerültebb szépirodalmi művek közé tartozik. Szerzője bizonyos Tolnay Lajos volt. Az ötvenes években Komlós Aladár irodalomtörténész azt sejtette, hogy a szerző egy marosvásárhelyi református lelkész, író, költő. Nem volt alaptalan ez a feltételezés, hiszen a marosvásárhelyi Tolnai Lajosnak volt kapcsolata a Bolyai-témával, 1877-ben például ő lelt rá Bolyai János pontos születési dátumára a marosvásárhelyi matrikulában. Sarlóska Ernő, a neves Bolyai-kutató azonban megkérdőjelezte ezt a vélekedést. Egyik cikkében le is írta, hogy a drámai költemény szerzőjének, „Tolnay Lajosnak más a műveltsége, mint Tolnai Lajosnak”. Finom érzék kell ahhoz, hogy a stílus alapján kizárhassuk valaki szerzőségét. Ugyanakkor Sarlóska sem tudta, hogy ki lehet a Gradus ad Parnassum szerzője. Gondolhatod, mekkora meglepetést okozott, hogy éppen Riesz Marcel svédországi hagyatéka alapján sikerült erre a kérdésre választ találnom. – Ne mondd! Hogyan? – A különböző tudóshagyatékok érdekes részei az újságkivágások. Élete folyamán az ember, már csak a helyhiány miatt sem tud minden olyan újságot, fo lyóiratot eltenni, amiben érdekesnek, fontosnak tart ott írást talál. Ilyenkor a cikket kiollózza, és félreteszi magának. Ezt csinálta Kalmár László, és ezt tette Riesz Marcel is, akinek a hagyatékából előkerült a Világ című folyóirat 1924. augusztus 24-i, vasárnapi számából kivágott cikk. Ez az írás a drámai költemény szerzőjét, a matematikus-csil lagász Tolnay Lajost mutatja be, aki Bolyai János iránt érzett szeretetből és lelkesedésből írta meg a művét.
