Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Füzi László: Bahget Iskander újabb szociofotói
114 Az első időszelethez tartozó részben Lakatos Vince a szegénységet emelte ki. „Pirtón elmondja a védőnő, hogy a legszegényebb anyák között naponta hét liter tejet osztanak ki. Tizenegy csecsemő kapja a hét liter tejet! Nem azért, mintha többnek nem kellene adni, de nincs fedezet (…). Tavasszal akciócukrot osztottak. Előbb azonban a városi orvosoknak kellett bemutatni a kicsinyeket. A jelentkezők inkább lemondtak a cukorról, mert hiszen 80 fillér Halasra a vonatköltség, és azon megvehetik a cukrot itt a boltban. Minek veszítsenek el még egy napot is? ” A második időszelethez tartozó részben az akkor már önálló település társadalomtörténetét is felrajzolta. A homokkal viaskodó rongyos regimenthez, Lakatos Vince kifejezését használom, újabb réteg csatlakozott. Budapesti nyugdíjas tisztviselők, tanárok vettek itt maguknak homokot, ha másból nem, akkor a végkielégítésükből, s kezdték meg a maguk küzdelmeit. Volt, aki sikerrel járt, volt, aki nem, jól művelt, jól termő területek is kialakultak, létrejöttek a tanyaközpontok, vasútállomást kaptak, megépült a Pirtón keresztül vezető halas-kiskőrösi kövesút, így Pestre is tudtak szállítani, Pirtó fejlődni kezdett. A harmincas években Lakatos Vince szociofotókat is készített. Volt, amelyikről tudni lehetett, hol készült, volt, amelyikről nem. Azt mondom, akár valamennyi készülhetett volna Pirtón, húsz-harminc kilométer sugarú körben, de még ennél nagyobb világban is a szegény emberek egymáshoz hasonlóan élték az életüket. Azt írtam, Bahget Iskander aligha gondolta, hogy újabb szociofotóinak témáját Pirtón találja meg, feltehetően Lakatos Vince könyvét és a harmincas években készült szociofotóit sem ismerte, talán még a Pirtón keresztül vezető főúton sem állt meg, s így magát a települést is alig ismerte egészen addig, amíg meghívást nem kapott, hogy egy beszélgetés keretében pár képe segítségével mutatkozzon be az ottani közönségnek. A meghívást beszélgetés követte, aztán újabb meghívás, akkor, segítséggel, már a tanyavilágnak vágtak neki, aztán jöttek az újabb utak, az újabb képek, így készült el Iskander újabb nagy sorozata, történetesen a pirtói tanyavilághoz kötődő sorozat. Nem akarok nagy szavakat használni, de azt kell mondanom, hogy a hazai szociofotóban ismét történt valami, öntörvényű, de nem előzmények nélküli sorozat teremtődött meg. Első pillantásra talán a leginkább figyelemre méltó éppen az, hogy ezek a munkák erősen kapcsolódnak Bahget Iskander korábban készült képeihez. Ennek a legfőbb magyarázata az, hogy Iskandert mindig az ember, a legtöbb esetben a fejlődéstől elzárt, kiszolgáltatott életet élő ember foglalkoztatta, az ilyen körülmények között élő emberek pedig, noha időben és térben esetleg távol élték vagy élik a maguk életét, természetes módon hasonlítanak egymásra, vagy inkább azt mondom, az élethelyzeteik hasonlítanak egymásra, s ezek teszik az embereket is rokonná egymással. A szegénység és a kiszolgáltatottság egyetemes, ha úgy tetszik, nemzetek fölötti, ahogyan a kétkezi munka jegyeit magukon viselő kezek is egyformák mindenütt a világon. Az újabban készült képeknek azonban van egy fontos társadalomtörténeti vonatkozásuk is. Az utóbbi időkben, az elmúlt évtizedekben sokan és sokat beszéltek a globalizáció ártalmairól, s arról, hogy egyre homogénebbé válik a világ, olyannyira sokat, hogy nem vették észre, hogy az a régi világ, amelyik-