Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 1. szám - Füzi László: Bahget Iskander újabb szociofotói
115 nek az eltűntét siratják, még mindig itt van körülöttünk. A földművelő, paraszti társadalmak szétesése évezredes folyamat, magam is azt hittem, hogy az, ami valamikor volt, teljes egészében eltűnt már, annál is inkább így gondoltam ezt, mert magam is falun nőttem fel, s az ottani világból azért kellett kilépnem, mert a valamikori régi már számomra sem tűnt folytathatónak. Iskander képei azonban azt mutatják meg, hogy történetesen egy nemzetközi főútvonal két oldalán, attól akár pár száz méternyire a réginek és eltűntnek gondolt világ meglepő gazdagságban létezik még ma is, éli a maga öntörvényű életét, miközben az érdeklődőnek, lefényképezőnek, az esetleges leírónak a legtermészetesebb nyíltsággal mutatja meg magát, nem kell mást tennünk, csak érdeklődnünk kell iránta. Az Iskander képein lévő emberek a maguk világában élnek, de érezni rajtuk, ez a tapasztalat a képeken is megmutatkozik, hogy kapcsolatot tartanak valakivel, a világ elrendezőjével, vagy ha úgy jobban tetszik, a teremtőjükkel, így létük az élet egyszeri esetlegességén túl egyetemes is, miként egyetemesek a nagy mágikus realista írók, mondjuk Gabriel García Márquez és Gion Nándor regényeinek hősei, természetességük egyszerivé teszik őket, miközben sorsuk általános vonásokat rakott rájuk. Leginkább azonban az érződik ezeken a képeken, ezt utolsó megállapításomként mondom, hogy Bahget Iskander szereti és tiszteli azt a világot, amelyiket Pirtón és a pirtói tanyavilágban megismert, s így azokat az embereket is becsüli és tiszteli, akiket ebben a világban megismert. Lakatos Vince képei pontosak és tárgyilagosak, érezzük, hogy a képekkel rá akarta döbbenteni a világot a szegénység elviselhetetlen voltára, Bahget Iskander képei érzelmileg gazdagok, megérti azokat az embereket, akik a rájuk öröklődött világban élték és élik az életüket.
