Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Megérteni egy léthelyzetet (Csorba Bélával beszélget Virág Zoltán)
41 – Ebben igazad van. Valóban nincs ínyemre, bár hozzáteszem, hogy sajnos annyira összeszűkült a vajdasági magyar irodalmi életnek, és általában, a vajdasági magyar életnek a létformája, hogy lépten-nyomon arra kényszerülsz, hogy részt vegyél ezekben a kompromisszumokban, mert nem tudsz kitérni előlük. Tehát egy nagyobb kultúrában megteheted azt, hogyha valakivel elvi ellentéteid vannak, akkor azt mondod, túl azon, hogy leírtad, hogy fütyülök rá, messzire kerülöm még azt a tájat, azt a kávéházat, vagy azt a szerkesztőséget, ahol te működsz, vagy ti működtök, ezért meg ezért. Itt ezt nem lehet megtenni a mizerábilis viszonyaink miatt, de ezt el kell fogadni. Olyan értelemben ennek van jó oldala is, hogy mindenkit egyfajta toleranciára is nevel. A legnagyobb bajt én abban látom, hogy egyfajta önkritikus önreflexió hiányzik a kultúránk eminens képviselőinek a magatartásából. Mondhatnék más példákat is, de most konkrétan az Új Symposion ügyeire gondolok. Én azoknak az embereknek soha, egyetlenegy megszólalását sem hallottam ebben az ügyben… Illetve volt egy, Gion Nándor. Miután elment Pestre, utána már próbált ehhez egyfajta magyarázatot adni. – Tévés beszélgetésben és nyomtatásban megjelent interjúkban egyaránt. Persze, ha például a Kultúrtanti val, vagy más archív anyagokkal összevetjük, valahogy nem tűnik egybecsengőnek és hasonló felépítésűnek a mondandója. – Legalább megpróbált reflektálni. – Kétségkívül a javára írandó. – Megmondom úgy, ahogy van, én már több újságírót föluszítottam arra, hogy például a Major Nándorral készítsenek egy mélyinterjút. Nemcsak erről az ügyről, hanem más ügyekről is. Major ezeket a próbálkozásokat kategorikusan visszautasítja. Nekem a célom itt nem az kell legyen, most magamról beszélek, de azt hiszem, lehet általánosítani is, hogy pálcát törjünk bárki fölött, hanem az, hogy megértsünk egy léthelyzetet. Egy helyzetet, aminek, hogy’ is mondjam, ő egy aktora, egy elsőrendűen fontos szereplője volt. Azért volna erre szükség, mert akkor talán jobban megértenénk a múltunkat, a közelmúltunkat is. Ez hozzásegítene ahhoz, hogy a jelenünknek bizonyos kérdéseit jobban megértsük: hogyan is jutottunk ide? Egyébként kisebbségi helyzetben politizálni, ezt most a Major védelmében mondom, közel sem olyan egyszerű feladat. Tehát nem értek egyet azokkal, akik úgy vélik, hogy az a jó kisebbségi politika, amely kompromisszumoktól mentesen képvisel bizonyos szent elveket. Nem. Hiszen ezt nem teheti meg. Nincs abban a helyzetben, hogy ezt megtehetné. Mindennapos tény, hogy kis nemzetek atyavajdái vagy politikusai sem függetlenek oly mértékben, hogy ezeket az erkölcsi, vagy akár össznemzeti szempontból fontos alapelveket kompromisszumok nélkül, kristálytisztán meg tudnák valósítani. Lehetetlen. Tehát nem arról van szó, hogy valamiféle, a kompromisszumok iránt érzéketlen, nyakas, renitens erkölcsi magaslatról próbálnék én most bárkivel szemben is bármit megfogalmazni. Eszem ágában sincs. Egyrészt ettől sokkal nagyobb az élettapasztalatom, másrészt ezt akkor sem gondoltam így, amikor ebben az egész szituációban benne voltunk. De az, hogy valaki az élete alkonyán ezeket a kérdéseket önmaga és a közössége számára, amelynek egykor, mindegy, hogy milyen úton-módon jutott oda, mégiscsak első számú vezetője volt, ne próbálja megfogalmazni, ezt nem tudom megérteni. Tehát ha ma valamit elítélek a Majorban, inkább ezt ítélem el. – Milyen munkád vagy munkáid megjelenése várható mostanság? – A helyzet az, hogy holnap kell, hogy a nyomdából megkapjam a korrektúráját a Temerini szólások, szóláshasonlatok, közmondások és egyéb állandósult szókapcsolatok hosszú alcímű könyvemnek. A címe más lesz. Ez lesz a következő, ami talán majd decemberben
