Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 9. szám - Ferdinandy György: Irma és Mária
21 Szóval, ott tartottunk, hogy Irmán már szerencsésen – kisebb károkkal – túlvagyunk. Éppen csak egy tetőszerkezetet – a fészer tetejét – vitte le a völgybe a vihar. – Mit csináltatok? – Körbejártunk, megnyugtattuk a kutyákat. A szomszédok már fűrészelték a kidőlt oszlopokat. Nekünk nem volt sürgős, mi nem készültünk le a faluba. Éppen csak a ház körül takarítottam el a romokat. Megjött a villany is, lassan rendeződtek az állapotok. * – Eltemettük Platerót – teszi hozzá Heléna. – Kicsodát? – Az öszvérünket. Ő volt Irma egyetlen áldozata. – Mi történt vele? – kérdezem. Menyem kifújja az orrát. – Annyira megrémült szegény, hogy nekirohant a rácsnak. Mind a két mellső lába eltörött. – Csak nézett rám – sóhajtja Heléna. Tőlem várt valamit. Nyöszörgött, mint egy gyerek. – Nem lehetett segíteni rajta – legyint a fiam. – Plateró! Juan Ramón öszvérének is ez volt a neve! Heléna sír. – Folytatjuk? Vince megrázza magát. Ülünk a dolgozószobámban. Jegyzetelek. Irma csak figyelmeztetés volt. Megérkeztek a menekültek is. A szomszéd sziget áldozatai. Híre ment, hogy a Virgin-szigeteket teljesen elpusztította a vihar. – Volt egy ilyen átmeneti időszak – folytatja fiam. Időt nyertünk, de ezt akkor még senki sem értette meg. Én sem siettem. Éppen csak kihordtam a kerti bútort, amikor egy újabb ciklont kezdett emlegetni a rádió. Mária már itt volt egészen a közelben, amikor észbe kaptak az emberek. Kezdődött megint a kapkodás. A tülekedés jégért, benzinért. A dugók, véges- végig az utakon. Huszonegyedikén kezdtek el fújni a szelek. Az ismerős lökések, és köztük a csend. Még csak kora délután volt, de már teljesen besötétedett. Volt valami furcsa súly a levegőben. Valami félelmetes. Nehéz ezt elmagyarázni. Nézd! – mutatja a fiam –, ha rágondolok, még most is remeg a kezem. Bezártuk az ajtókat és az ablakokat. Beköltöztünk, először csak a szobánkba. Később, amikor felerősödtek a lökések, le, a kádba. A mosókonyha biztonságosabbnak tűnt, mint a szoba. Akkor már úgy remegett a ház, mintha földrengés rázta volna meg. – És ti? – Igen, ott, a kádban. Mi ketten, a macska meg a négy kutya. Könnyű leírni. Elképzelni nehezebb. * Megfordul a fejemben: ilyenkor az ember bekapcsolja a rádiót, vagy felhív valakit. Nehéz megérteni, hogy a külvilág nem létezik.
