Forrás, 2018 (50. évfolyam, 1-12. szám)
2018 / 7-8. szám - „Szívügyem volt a levéltári iratanyag” (Péterné Fehér Mária ny. főlevéltárossal Kriskó János beszélget)
199 – Kecskeméten is vannak amatőr kutatók, akik nem szaktörténészek, és kedvtelésből kutatnak? – Nem mondom, hogy tömegesen, de azért vannak. A szívükhöz közel álló területeken sokat tesznek azért, hogy múltunknak egyre több szeletéről legyenek ismereteink. – A Kecskeméti Médiacentrum elindított egy ingyenesen terjesztett helytörténeti folyóiratot Hírös Históriák címmel. Véleménye szerint mennyire illeszkedik a lap a kecskeméti helytörténeti kutatások rendszerébe, és milyen szerepet tölthet be abban? – Rendszeresen publikálok benne én magam is, felkéréseket kapok a laptól. Bizonyos szinten az ebben megjelent írások is az alapkutatás körébe tartoznak, amelyekből majd összeállhat egy szintézis. Nagy szükség van az ilyen kiadványokra, hogy személyekről, eseményekről, intézményekről közérthető módon megírt ismertetések jelenjenek meg. Személy szerint tehát nagyon jelentős kezdeményezésnek tartom, legfeljebb azt hiányolom, hogy nem közlik a lapban a felhasznált forrásokat. Amikor írtam például a Forrás nak, örültem annak, hogy ott az iratok lelőhelyét és a felhasznált irodalmat is megjelentethettem a lábjegyzetek között. Nekem mindig fontos volt az általam közölt adatok, tények hitelessége, ehhez pedig hozzátartozik, hogy a forrásaimnak bárki szabadon utánanézhessen. A felelősség persze azé, aki az adott tényt vagy eseményt először leírta, de a pontos forrásközléssel én azt tudom bizonyítani, hogy az állításaimat mire alapoztam, honnan vettem az adatokat. – Ismét rákérdezek a monográfiára. Ön szerint megszülethet egy teljes Kecskemétmonográfia belátható időn belül? – Nagyon-nagyon elhivatottan kéne nekiállni. Annak idején az akadémiai kutatócsoport kezdte el a munkát. Az elképzelés nem volt rossz. Abból indultunk ki, hogy miután nincsenek alapkutatások, aminek alapján meg lehetne írni egy szintézist, szülessenek olyan rövidebb, egy-egy részterületet feldolgozó tanulmányok, amiből aztán majd összeállhat a monográfia. Ebből született a Kecskeméti Füzetek sorozat, amelynek darabjai a monográfia előmunkálatainak tekinthetők. Ezek jelentették volna az alapkutatást. A levéltárosok azok, akik az alapkutatások zömét elvégezhetnék, hiszen ők élnek a szükséges iratok környezetében. A szintézis pedig elkészülhet a történész szemszögéből, aki képes átlátni az egészet, ismeri a korszakra vonatkozó egyéb történeti munkákat is. Tehát jobb összefoglaló munkát tud írni, mint a levéltáros, aki kikutatja azokat az adatokat, amikből meg lehet írni az összefoglalót. Pillanatnyilag ott tartunk, hogy az alapkutatások egy része is hiányzik még ahhoz, hogy a szintézist meg lehessen írni. – Van-e hozzávetőleges becslése arról, hogy hány olyan kecskeméti kutató van, aki a levéltárat használva a város múltját kutatja? – Nehéz ezt megbecsülni, de olyan húsz körül lehet a számuk. Azokról beszélek, akiket ismerek, és akikről tudom, hogy megfordulnak a levéltárban. Itt most a szakmáról nem beszélek. Muzeológusok is jönnek időnként, hogy alapkutatásokat végezzenek egy-egy tanulmányhoz, vagy épp egy kiállításhoz. Készül
