Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - A. Gergely András: Kimagyarázkodások (Kisebbségiség, humor és életfelfogás a zsidó viccekben)

előtt is, mely a három főbb részre tagolt kötet alaphangját megadó teorikus kérdésfeltevések helye egyúttal...

Az olvasó már a címlapról érzékeli, hogy nem valami mosolyképes vonatútra való kiadvány ez. Sőt, mivel a szerző a hazai társadalomtudományi könyvkiadás sok évtizedes múltjának egyik közismert képviselője, mi több: szerkesztőként, fordítóként és szociológiai forrásművek szerzőjeként is ismert értelmiségi, az szinte föl sem merül, hogy elemző szó helyett inkább csak poénokat kapunk e kötetben. Hernádi, aki A közhely természetrajzától és a Közhelyszótáron át a Társadalmi ünnepek, a Tárgyak a társadalomban, a családszociológia és a mindennapi életvilág (Családbomlás az ezredfordulón, Válni veszélyes, Kisbetűs történelem, Ünneplő társadalom) elemzésén túl a művészeti és irodalmi közgondolkodás megannyi problematikájáig seregnyi példás szaktudományi forrásmű létrehozója volt, művészeti íróként továbbá (számos tanulmányon és irodalmi művön túl) a Zsidó írók és művészek a magyar progresszióban 1860-1945 kötettel is jelezte, hogy megalapozott tájékozódási irányt vett a 20. századi gondolkodásban az emlékezet mélyrétegeinek föltárása felé. Az Olyan amilyen... kultúra-kritikai kötetében reményt fogalmazott meg arról, hogy létezik a megértés és belátás, változtatás és konstruktivitás esélye, és megannyi tudástörténeti munkájával is igazolta, hogy van értelme a modernitás keretei között értelmiségi nemzedékek hagyatékát, egy kisebbségi kultúra örökségét és a fenomenológiai vagy episztemológiai feltárás lehetőségét kihasználni. Emlékezetes, hogy az ÉS, a Valóság, a Kommentár, a Szombat, vagy a Magyar Tudomány és a Társadalomtudományi Könyvtár szerkesztésének elméleti hátországával izgalmas szociológiai dimenziókat rejtett további műveibe. Ezek között is egyik kulcskérdés volt, miként lehetséges a Válni veszélyes állapot a párkapcsolati színtéren, vagy épp a kapcsolódás és találkozás, a Nemek és igenek ügye a feminizmus-kutatásban, a zsidó írók és a progresszió történeti öröksége mint folytonosság, s ugyanígy az Együtt vagy külön magyarzsidó együttélési problematikáját szociológiai hitelességgel bemutatni merész szaktudományi vállalás hasonlóképpen mutatta, hogy — mint arról 2013-as kötetében írta - a mai magyar zsidó identitás problematikáiban egyképpen elvethető a radikális asszimiláció elvárása, de a zsidó disszimiláció (a nemzetiségi kisebbségi törekvések) elutasítása is. A kettős identitás vállalására, s az ezzel együttjáró konfliktusok belátására sarkall: „A magyarság két elemének mai különállását cseppet sem érzem kisebbnek, mint az volt a harmincas években vagy a tízesekben, pedig akkor sokkal több zsidó élt Magyarországon. Nem azért, mintha Magyarország antiszemitább vagy éppen zsidósabb ország lenne bármelyik más kelet-közép-európai országnál, hanem azért, mert lelki szükségletet elégíti ki mindkét oldalon a különállás fenntartása..." (1997).

A megismeréstudományi és értelmezés-lélektani nézőpont mélyén mindvégig ott van (a nyolcvanas évek végétől napjainkig konstans módon) a lételmélet filozófiai és szociológiai aspektusa, de úgy, hogy abból a mindennapi élet működésének átlátása, az életvilág egészének narratív felfogása világlik ki. S amikor mindezt tetézve A zsidó vicc világképében a „sohasem javulhatnak a dolgok" („Nie kommt 'was besseres nach") véghelyzet elfogadtatásáig jut, közben a legkevésbé sem rejti el, hogy alighanem ennek a belenyugvó remény220