Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Ćurković-Major Franciska: Thalatta! Thalatta! (A tenger megpillantásának élménye a magyar irodalomban)

ra. Ezért szorgalmazta a vasút kiépítését Fiúméig. 1846-ban megjelent Tengerhez, magyar! El a tengerhez! című cikkében az olvasóknak az útvonalak fejlesztésének fontosságáról ír, de a Fiume fölötti Porta Hungaricához érkezve kifejezésre jut az az érzés, amely eluralkodott rajta is, amikor ott járt: „(...) hány magyar utazik évenkint ide? hány magyar borúi le a Lujza útnak 2936 lábnyi tetőpontjánál, midőn elterül alatta a fiumei öböl mint egy roppant kapu, melyet azért tárt fel a mindenható, hogy A cikk címének első része a „Tengerhez, magyar!" kifejezés idővel szállóigévé vált. Ennek tudható be, hogy a 19. század második felében elterjedt az a felfogás, miszerint a magyaroknak dicséretes dolog ellátogatniuk Fiumébe, meglátogatni „a magyar korona gyöngyszemét".

Mike Crang szerint azok a helyek, amelyeket a „szakralizáció" által a mindennapok tereiből, mint ezektől különbözőeket kiemelnek, szent helyekké válhatnak.

„A szakralizáció történhet hivatalos folyamat révén - például úgy, hogy »nemzeti parkká« vagy a »világörökség részévé« nyilvánítják - vagy kevésbé formális módon, amikor ehelyett tekintélyes intézmények által fejlődik, mint ahogyan az Amerikai Egyesült Államok nyugati részén bizonyos turisztikai helyeket úgy népszerűsítenek (...), hogy aki ellátogat a Grand Canyonhoz vagy a Yosemite Nemzeti Parkba, az ezzel a haza iránti szeretetét fejezi ki."u Ilyesmi történt Fiume esetében is a 19. század végén és a 20. század elején.

Herman Ottó, az utolsó magyar polihisztor a 19. század közepe táján nem ilyen indokból járt az Adria partján, hanem katonaként, főleg gyalog. Benyomásait leírta és Adriai képek címmel meg is jelentette a Vasárnapi Újságban 1877-ben. Herman Ottó ugyan a természettudományokat művelte, tengerábrázolása azonban vetekedhet egy költő leírásával is. Régen, amikor el akarta képzelni a tengert, a tó vizét próbálta kiterjeszteni tenger nagyságúra, vagy a rónát próbálta víznek tekinteni, sikertelenül. Eljutva a tengerhez először madár- perspektívából láttatja, „mozgás közben", hasonlatok és metaforák segítségével. „A habok úgy emelkednek, mint egy óriás melle a lélekzettől (...) A kereskedelmi hajó vitorlája fehér pontnak tűnik fel, még közelről is, a hajó teste nem is látszik, mert a hullámok - a csendesek is - elfedik. Az Indiákat járó gőzhajó gyufaszálnak látszik, s el kell hitetnünk magunkkal, hogy a fel-fcltünedező mák szemek halászbárkák."10 11 12 A fiumei házakat olyan piciknek látja, hogy karácsonyfadíszre emlékeztetik. Az apró részletek ellentétben állnak a tenger nagyságával, s ez még csak fokozza a leírás dinamikusságát.

Kenedi Géza, író, újságíró, a Pesti Hírlap szerkesztője A Quarnero, Fiume és Abbázia (1884) című útleírásában Herman Ottóhoz hasonlóan madárperspektívából mutatja be a Kvarner-öblöt, a vitorlások és hajók hasonlatai is Hermanéra emlékeztetnek. Ám míg Herman a tenger felületét a tüköréhez hasonlítja, addig Kenedinél olyan, mint „egy kékkel áttört ezüst fátyol", metaforával pedig „hatalmas

10 Kossuth Lajos: „Tengerhez magyar! El a tengerhez!" In: Kossuth Lajos munkáiból, Budapest: Franklin- Társulat, 1902, 24-25.

11 Crang: „Putovanje/Turizam," 68.

12 Herman Ottó: „Adriai képek". Vasárnapi Újság, br. 1 (1877): 7-8.

211