Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Gion Nándor: Hátrahagyott írásai (II. rész - közreadja Kurcz Ádám István)

kodásra, Budapestet messziről-délről gyönyörűnek láttam, aztán begördültem vonaton a Soroksári útra, egy hosszú kőfal mellett vonszolta magát a szerelvény, a kőfalon nagy fehér betűkkel agyonkoptatott szocialista jelmondat szomorkodott, ettől még nem kedvetlenedtem el, szükségszerűnek, és majdnem törvényszerűnek tartottam, aztán megérkeztünk a Keleti pályaudvarra, a pályaudvar koszos volt, a szemközti épületek csúnyák és májfoltosak, hámlott róluk a vakolat, golyónyomok is látszottak, azonnal elhatároztam, hogy ha egyszer megfelelő magasságra kapaszkodom fel a közéleti ranglétrán, és ha befolyásos magyar ügyintézők szóba állnak velem, javasolni fogom, hogy a pályaudvarok környékét, ahová nemzetközi vonatok is befutnak, szépítsék meg, ne szégyenkezzünk magyar rongyosságunk miatt. Felkapaszkodásom elég sokáig eltartott, addigra javaslataim nélkül is bevakolták és bemeszelték a házakat, de ezt első látogatásomkor még nem tudhattam. Csalódottan szálltam ki a vonatból, lehorgasztott fejjel járkáltam az utcákon sok hallgatag ember között, eközben beesteledett, és én arra is rádöbbentem, hogy Budapest elképesztően sötét város. Ettől valahogy hirtelen összezsugorodott, kicsinek látszott, és az emberek is kicsinyek és kicsinyesek lettek. Megpróbáltam előkelő külföldiként viselkedni. Leintettem egy taxit, megkértem a sofőrt, hogy vigyen el egy előkelő étterembe. Elvitt valahová a Rózsadomb tövébe. Az étterem nem tetszett, megittam néhány korsó sört, és kissé elbambulva visszavonatoztam a Délvidékre. Csalódottságomról senkinek sem beszéltem, megírtam három könyvet, melyekben a körülményekhez képest továbbra is elszántan magyarkod- tam, a rendszeres havi fizetésemért cikkeket írtam az Újvidéki Rádiónak, és néha sajnálkoztam elsorvadt illúzióim miatt. Akkor valamilyen ismeretlen országos intézmény ismeretlen alkalmazottai felkerestek, és felajánlották, hogy menjek el Budapestre továbbképzésre. Azokban a napokban éppen nem volt semmi fontos dolgom, úgy döntöttem, megpróbálom még egyszer. És akkor váratlanul szép lett a város. Elkeveredtem a Szilágyi Erzsébet fasorba, a Budapest körszálló közelébe, és ott szerelmes lettem. Illúzióim felszaporodtak, fiatalos lélekkel hittem egy szebb világban, igazam volt, mert gyönyörű tél köszöntött ránk, tiszta és fehér lett a város, aki ismeri a Szilágyi Erzsébet fasort, és aki még emlékszik az 1970-71-es télre, biztosan megért> és igazat ad nekem; tiszta fehér hótakaró borította be az utakat, én egy régimódi nagy villa kis lakásából szemléltem egy magányos, de reménykedő lányt, aki feszes csizmában lépkedett a térdig érő hóban, és ettől egyszerre még éjjel is kivilágosodott, és nagy lett ez a világváros.- Mely részek szövődtek még életébe?- A visszafogott, de tartós szépségű budai második kerületből a későbbiekben évtizedekre, és mindig csak időlegesen átköltöztem a pesti hatodik kerületbe, egy vendégházba, különféle nagykövetségek épületei közé. Itt még jobban megszerettem Budapestet. Errefelé nyüzsögtek a rendőrök, és sokakkal ellentétben én mindig kedveltem a magyar rendőröket, mert magyarul beszéltek, és önérzetesen viselkedtek, ezenkívül a vendégházba vajdasági magyar írókat hoztam, őket többkevesebb sikerrel bemutattam az anyaországi olvasóknak, de vendégül láttam egy kiváló kolozsvári magyar írót is, aki bátor ember, és ismeri a kínai horoszkópot, órákon át beszélgettem egy jó képességű pozsonyi magyar íróval, átvitatkoztam egy egész éjszakát egy nagy tudású budapesti zsidó publicistával, természetesen a

176