Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Gion Nándor: Hátrahagyott írásai (II. rész - közreadja Kurcz Ádám István)
kisebbségek, és ezzel együtt a zsidóság sorsáról, hajnalban tökéletes egyetértésben váltunk el, és igen fontos eseményként jegyzem még, hogy meglátogatott egy szép és elegáns színésznő is, akivel csupán tartalmas beszélgetést folytattam, a kívülállók ezt persze nem tudták, ezért hirtelen megnőtt a tekintélyem a személyzet előtt. És ami a legfontosabb, innen indultam Budapest meghódítására: elmentem minisztériumokba, ahol miniszterek és államtitkárok fogtak velem kezet, elmentem könyvkiadókba, ahol könyveimet jelentették meg, elmentem a rádióba, a televízióba, a filmgyárba, hangjátékok, filmek készültek írásaim nyomán, az írószövetségben mindig örömmel fogadtak, más szóval megvalósult az, amire mindig is vágytam, otthon éreztem magam Magyarország fővárosában.- És most?- Kiderült, hogy kissé elragadtattam magam, mint már annyiszor nemzetiszínű rajongásaimban, ez hitemben nem rendített meg, legfeljebb lehangolt egy kicsit, és óvatosságra intett. Először az annyira kedvelt hatodik kerületben ért a hidegzuhany. Benyújtottam bevándorlási kérelmemet az illetékeseknek, leírtam, hogy magyar vagyok, és magyar író vagyok, szeretnék hazajönni, egy szigorú fellépésű hölgy keményen legorombított csúnya kézírásom miatt, kijelentette, hogy nem hajlandó a szemét rongálni eddigi életutam kibetűzésével, burkoltan azt is a tudtomra adta, hogy egyáltalán nem örül jelenlétemnek. Attól tartok, hogy valahová az idegen nyelvű kábítószercsempészek és bérgyilkosok közé helyezett el. Ezek után egykori barátaim közül is többen elkedvetlenedtek, amikor megtudták, hogy honfitársuk akarok lenni. Budapest mintha megint összezsugorodott volna. A hatodik kerületből gyorsan átköltöztem a tizedik kerületbe, itt csöndesen letáboroztam, csúnya kézírással írom azt, amit érdemesnek tartok leírni, és várom, hogy Budapest ismét nagyra nőjön és szép legyen. Egyszer már megtörtént, megtörténhet még egyszer. Naplórészlet a költözködésről és a maradásról20 Megkértek, hogy írjak rövid előszófélét a „De azért itthon is maradni..." című gyűjteményes kötetbe, a határon túli magyar írok, költők kiválasztott műveihez. E téma kapcsán mindig egy régi kellemetlen emlékem szoktam felidézni. jó húsz évvel ezelőtt, a hetvenes évek elején meghívtak Vajdaságból egy magyar- országi, Tisza menti nagyközségbe író-olvasó találkozóra. ígéretes fiatal írónak számítottam akkoriban, annyira ígéretesnek, hogy Magyarországról egy egész esztendőre kitiltottak, ami eléggé lehangolt, de némi büszkeséggel is töltött el, hiszen immár felsőbb politikai körökben is jegyezték a nevemet. Aztán mégis megbékélt velem anyaországom, ismét átléphettem az országhatárt, és elmehettem a vendég- szerető nagyközségbe. Sokan összejöttek, hogy lássanak és meghallgassanak, én meg lelkesen és kissé terjengősen beszéltem magamról és a vajdasági magyar irodalom értékeiről. Történelmi eligazítást nem tartottam, és ez komoly hiba volt. Az első szokványos kérdésekre még a kezdeti lelkesedéssel válaszolgattam, de később 20 Rövidített változata e kötet előszavaként jelent meg: Erdélyi Erzsébet - Nobel Iván, De azért itthon is maradni... 15 beszélgetés határon túli alkotókkal verseikről, novelláikról, Tárogató, Budapest, 1995, 5-6. 177