Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Gion Nándor: Hátrahagyott írásai (II. rész - közreadja Kurcz Ádám István)
frontra mentek és visszajöttek, vagy sohasem jönnek vissza, vagy mint azoknak, akik itthon bujdokolnak a katonai behívó elől, vagy azoknak, akik a helyükön maradva csinálják a dolgukat, és számolnak azzal, hogy egyszer esetleg ők is elmennek egy háborúba, amiről sohasem lehet majd büszkén mesélni. Nem csak a rádió szerkesztősége fogyatkozott meg. Megfogyatkozott a televízió magyar szerkesztősége, és a magyar nyelvű lapok szerkesztőségei is létszámcsökkenést jelentenek. Elmentek az írók is. Időnként bejön hozzám egy hosszú szakállú, mélabús költő, a szakálla őszül már, ő elmúlt negyvenéves, és kissé kedvetlenül azt mondja, hogy ha minden így folytatódik, lassanként ő lesz a legfiatalabb vajdasági magyar költő. És elment még a határon túlra vagy huszonötezer vajdasági magyar. Nem tudom, hogy hányán vannak a háborúban. Rosszkedvű vagyok mostanában. Az év legelején, egy szép téli estén összejöttek a vajdasági magyar sajtószervek főszerkesztői és szerkesztői. Egyesek azt állították, hogy ez történelmi jelentőségű összejövetel, aztán elmondták bajaikat, amiből kiderült, hogy mindenki bajban van, a lapok, folyóiratok egyre kevesebb pénzt kapnak, és egyre kevesebb az olvasójuk, a rádió és televízió központi irányítás alá került, nem tudni pontosan, hogy mi lesz a kisebbségi szerkesztőségekkel. Szóba került az új iskolatörvény is, amely a nemzetiségi oktatás további megnyirbálását sejteti. Én nem akartam beszélni, de aztán felszólítottak. Annyit mondtam, hogy összejövetelünk nem lesz történelmi jelentőségű, viszont mégis fontos, hogy mi még itt vagyunk, és itt ülünk együtt annyian, ahányan vagyunk. Most egy bagószagú irodában beszélgetünk. E beszélgetés előtt a szerbiai rádió-televízió alapszabályzatát olvasgattam. Ez év január elsejétől érvényes. Az egyik cikkelyben azt írja, hogy a nemzetiségi műsoroknak rendszeresen át kell venniük a szerb nyelvű műsorok válogatását. Körülöttem megriadtak az emberek, nem szeretnék, ha a kisebbségi szerkesztőségek fordítószolgálattá süllyednének. Én sem szeretném, és próbálom megnyugtatni az idegeskedőket, holott magam is sokat idegeskedem az utóbbi időben. Ilyenkor arra gondolok, hogy újabb könyvet kellene írni. És a régi katonákra gondolok, akik önérzetesen meséltek harctéri élményeikről, és nem akarták elhinni, hogy elvesztették a háborút. Váltig bizonygatták, hogy ők nem vesztették el a háborút. Ha nagyon sokáig élnek, talán még igazuk is lett volna, de hát a régi katonák is halandók. A Virágos katona meg tanuljon meg kisebbségi sorsban élni, más választása úgysincs, időnként keressen fel gyönyörű tájakat, aztán jöjjön vissza, és próbáljon meg minél tovább élni. Kiderült, hogy kissé elragadtattam magam19- Milyen volt Újvidékről Budapest?- Először nagy várakozással érkeztem Budapestre, és természetesen csalódtam. Származásomnál és ifjúkori helyzetemnél fogva mindig hajlamos voltam a magyar19 Ezzel a címmel jelent meg a Népszabadság 1994. május 17-ei Budapest-melléklete VIII. oldalán. A kéziraton zárójelben olvasható, hogy „A cím tetszés szerint megváltoztatható, a kérdéseket természetesen át kell fogalmazni" ami arra mutat, hogy a kérdéseket is Gion Nándor fogalmazta meg saját megának, ezért megtartottuk őket. A szövegek eltérése esetén a gépiratot követtük. 175
