Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Gion Nándor: Hátrahagyott írásai (II. rész - közreadja Kurcz Ádám István)

Ő maga sohasem beszélt erről, talán nem is hozta fel ide sohasem a citeráját. De feljárt a Kálváriára a Virágos katona miatt, meg akarta fejteni a titkát, hogy miért boldog a Virágos katona, miközben Krisztust korbácsolja... Meg aztán innen beláthatott a Kálvária utcai házak udvarába, így például Istenes Bíbic Mihályhoz, aki kicsi gyerekeit az ágylábakhoz kötözte, a szoba közepén egy lyukat vájt a földbe, abba a gyerekeknek egész napra való főtt kukoricát szórt. Istenes Bíbic Mihály meggazdagodott. Feljárt ide Török Adám is, rablott holmikat rejtegetett itt, és feljött egyszer Rézi is, a feszületek előtt tanította táncolni Rojtos Gallai Istvánt, lehet, hogy akkor szerettek egymásba, később mindenesetre összeházasodtak, és házat építettek maguknak. Mindezt megírtam a Virágos katonában és folytatásában, a Rózsamézben, és mert biztos voltam benne: Latroknak is játszott közös címet adtam a két regénynek. A közös cím megmarad akkor is, ha elkészül a harmadik folytatás. A Kálvária lassan tönkremegy, az oszlopok köré krumplit ültetnek, Stefan Krebs felvágta az ereit, Török Ádámot megölték, Gallai István is meghalt, de Rézi még él. Egyedül lakik abban a házban, amit férjével fölépítettek. Kilencvenkét éves most, gyerekei, unokái hiába hívják, hogy költözzön hozzájuk, meglátogatja őket mindennap, játszik a dédunokákkal, aztán visszatér a régi házába...10

Ezt a házat is félig-meddig szülőházamnak tekintem. Sokat éltem itt, és szerettem itt lenni. Igazi alföldi falusi utca ez, nagyon áttekinthető. Jóformán el sem lehet bújni sehova. Zűrzavaros időkben ez elég kellemetlen lehet. Itt vagy életben marad az ember, vagy felvágja az ereit, mint az én német dédapám. Gallai István, a nagyapám viszont túlélő fajta volt. Ezért szerettem mellette lenni. Karácsony másnapján, István-napon, amikor zenekart rendelt a házába, vagy amikor esténként összejöttek itt az emberek, összehajoltak és énekeltek, vagy meséltek. Gallai István szépen tudott mesélni, citerázni és énekelni, de általában megérezte és meg tudta mondani azt is, hogy mit kell tenni holnap és holnapután...

Alapjában véve elégedett lehetek a gyermekkorommal.

Aztán véget ért a gyermekkor, valahol itt, a szabadkai Városháza és a Népszínház mellett.11 Itt kezdtem színházba járni, és akkor már nem ponyva- regényeket olvastam. Apám persze ettől sem hatódott meg, ezeket a könyveket sem kedvelte jobban, mint a ponyvaregényeket. És nem színházba járni küldött Szabadkára, hanem becsületes szakmát tanulni. Vasúti ipariskolába jártam, és géplakatosnak, esetleg mozdonyvezetőnek készültem. Kitűnő tanuló, osztályelső és osztályelnök voltam, a műhelyben viszont jóformán osztályutolsó.

Itt, ebben a műhelyben12 reszeltük, gyalultuk, esztergályoztuk a vasat naponta négy órán keresztül. Nem állt a kezemre ez a munka. Ha a művezetők nem elnézőek, és ha barátaim nem segítenek, gyorsan kiderült volna, hogy ordítóan tehetségtelen vagyok. De nagyon rendes fiúk voltak az osztálytársaim.

10 Kép: Gallai István háza és udvara. Szöveg: özv. Gallai Istvánná. Egy német család beköltözése Szenttamásra. Néhány jellegzetes mozzanat az életéből. [Új] kép: Gallai István háza, az utca és környéke. Szöveg: Gion Nándor /részlet/

11 Kép: Szabadkai városháza és színház.

12 Kép: Régi iskolaműhely.

167