Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Gion Nándor: Hátrahagyott írásai (II. rész - közreadja Kurcz Ádám István)
szál sem. Szóval maradt a ponyva. Titokban kellett olvasnom, ha apám otthon volt, mert ő nem szerette a könyveket, és alapjában véve marhaságnak tartotta az olvasást. Kivétel az újságolvasás, mert az ember tájékozódik a világhelyzetről, amely helyzet szerinte gyors változtatásokra szorult volna, de az események általában nem feleltek meg a várakozásoknak. A világhelyzet sajnos nem úgy alakult, ahogy apám szerette volna. Én meg közben faltam a ponyvaregényeket, és mondhatom, elég sok ötletet merítettem belőlük, amire egyébként nagy szükség volt, mert az előttem járó nemzedék felnőtté válásával én lettem az itteni gyerekcsapat vezére, és ezt a pozíciót nem volt könnyű megtartani, foglalkoztatni és irányítani kellett a csapatot, nem hagyhattam, hogy unatkozzanak. Rengeteg munkám volt, sok mindenre kellett ügyelni. Kezdve attól, hogy télen, karácsony előtt megszerveztem az angyali vigasságot, és rendszeresen jártunk a házak elé karácsonyi dalokat énekelni, egészen a péter-páli tűzugrálásig, ahol vigyázni kellett, hogy mindenki ugyanabból az irányból és szigorú időközökben szaladjon neki a tűznek. A túlsó soron, ahol nem tartották be ezt a szabályt, a két Paska testvér pont a tűz felett ütközött össze, és mindketten a tűzbe estek. Ezek már olyan elemek és olyan történetek, amelyek valamilyen formában az ifjúsági regényeimben bukkannak fel újra. Tulajdonképpen miattuk kezdtem ifjúsági regényeket is írni.8 Négy ifjúsági regényt írtam eddig, a negyedikben időnként felbukkan ez a hely is, amelyet mi Szívnek hívunk. Padlódeszkás fahíd volt itt azelőtt, és egyáltalán, a Szív már nagyon régóta létezik. A valóságban és a könyveimben is. A Virágos katona című, félig történelmi, félig családregényemben említem először a Szívet és ezt a vízimalmot, amelyet évtizedekig dédapám, egy Stefan Krebs nevű német ember bérelt abban a reményben, hogy egyszer majd meggazdagodik. Nem gazdagodott meg soha, pedig elég sokat dolgozott, és a gyerekeit is keményen megdolgoztatta, különösen Rézit, a legidősebb lányát. Rézi, a nagyanyám lánykorában évekig hordozta itt az ötven-hatvan kilós zsákokat, az első világháború idején fenn, a padláson, a zsákok mögött rejtegette Török Ádámot, a katonaszökevényt és rablógyilkost, akit itt ugyan meg nem találtak volna, de neki lidérces, rossz álmai voltak a liszteszsákok között, lemászott a padlásról, és persze elfogták... Abban az időben körülbelül itt volt a falu széle, a folyó egyik oldalán a katolikus temető, másik oldalán pedig a disznólegelők. Egy félkegyelmű kis kanász állítólag szerelmes lett egyszer, és mert imponálni akart, elhatározta, hogy megtanul lovagolni. Lova nem volt, így hát egy nagy kan disznón tanult lovagolni, a kan disznó meg berohant vele a folyóba és a vízbe fojtotta... Az emberek azt mesélték, hogy innen, a Kálváriáról9 valamikor esténként cite- raszó hallatszott. Gallai István ült a megfeszített Krisztus lábánál és citerázott, ki tudja, kinek játszott, talán a Krisztusnak, de lehet, hogy latroknak is játszott. 8 Kép: Udvar és kert. Szöveg: Gion Márton, az író testvéröccse. A gyermekkor néhány mozzanatának felelevenítése, melyek mintegy háttérül szolgáltak G. N. ifjúsági könyveihez. [Új] kép: A Szív nevű kis vízesés, egy régi vízimalom mellett. Szöveg: Gion Nándor /részlet/. 9 Kép: A Kálvária. 166
