Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Kabdebó Lóránt: „Augusztus 9-e van, a születésem napja” (Emlékfoszlányok Ratkó Józsefről és költészetéről)
neked lehetnek szép gyermekeid a magánéletben, de ha néped életlehetőségeiből veszít, személy szerint is veszítesz. Nem szül nekem a fa fiút, csak madarat, csak madarat. Kikapart méhek az odúk, lakatlan kismama-hasak. Rám ki hasonlít, ki hasonlít, ki őriz az időben engem ? Ezzel a lírai vershelyzettel csak egy másikat lehet szembeállítani, a József Attila fogalmazta „Ehess, ihass, ölelhess, alhass!" természetes emberségét, a „halállal" köttetett „nagyszégyenű, iszonyú" béke ellentétjét, melyben egyedül mérheti a mindenséggel magát az ember. A kérdőjelek versében a felkiáltójellel elmondott invokációt, a természet törvényének és a nép sorsa megoldásának egykénti betöltését: Elevenszülő szerelem, segíts, segíts meg engem! Mert ha az ember természetellenes életre rendezkedik be, a természet is halott arcát mutatja felénk: Tündöklik ez a tél, szívemet megérinti, hóhártyás talppal megtapossa, pompázik, kényeskedve sétál, Páváskodó, halálos évszak, Bögyében a holtak kihűlnek. És gyűlnek a természetellenességek: Az ég derengő inkubátor, feltöltve füsttel, stronciummal. Majd később e torzképet zárva, hozzáillesztve: „Műszerfény: meteor villan." És ez a lidércfény adja a megvilágítást a vers második felében épülő látomáshoz. Lidércfény, mely egyszerre kíséri a műtétet és a robbanásveszéllyel élő emberiséget; és e kettő között e furcsa szülést, a halál megszaporodását. A meg sem születhetők életre kelését. Mennyi ritmusvariáció, stílusfordulat, utalás kíséri e látomásalakulást: Mária-himnusz és virágének, gyermekdal és ráolvasás, kuruc nóta és népballada, Juhász Ferenc-i képépítés és Vörösmartyra visszafájó idézet — minden, ami végigkísérte az emberi nem útját. Most mindez a visszájára fordul; a halottszületés dajkálója, a nem létező élet életre segítője, a hiány bábája. Hogy azután e tragikusan groteszk képsor végén, az abszurdumig vitt látomás 142
