Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Juhász István: Két arc a vetítőgép fénysugarában

ontotta az egyfelvonásos tréfákat és kabaréjeleneteket. Ezt a filmet - csak azért is csupa nagybetűvel kiírom a nevét, forgatókönyv: NOTI KAROLY - okkal és joggal sorolhatjuk minden idők leg-jobban szerkesztett és legmulatságosabb magyar vígjátékai közé. Még közelebbről: az Egy szoknya, egy nadrág közvetlen szomszédságába. Eseménydús, percenként új meg új meglepetést tartogató cselekményével úgy vagyok, mint amazzal, meg sem próbálom elmesélni. (Milyen jó, hogy nem is kell, mert hiánytalan-hibátlan kópiáját gyakran sugározzák a televíziók.)

Nóti, a Kolozsvárról elszármazott újságíró rövid idő alatt a komikus műfajok mestere lett. Kivételes érzéke volt a nevettetésre, s mesterségét művészi tökély- lyel gyakorolta. Számos kortársát azzal előzte meg, hogy hatásosan ötvözte a helyzetkomikumot a jellemkomikummal. (Fanyalgó esztéták sokasága előbbit alacsonyabb, utóbbit magasabb rendűnek tartja.) A véletlenek, az összetévesz- tések, a szerepcserék, a félreértések dinamikus dramaturgiai koordinátáiban jól megrajzolt, egyéni karaktereket mozgat. Nem idegenkedem a jelzőtől: lenyűgöző példája ennek a film - Ez történt Budapesten -, amihez Hamza nem csupán sztárszereplőket, de sztárstábot szerződtetett. Az operatőr Eiben István, a díszlettervező Sörés Imre volt, a vágói munkákat Máriássy Félix végezte. Jobbnál jobb színészek lubickoltak a jobbnál jobb szerepek pezsgőfürdőjétől felfrissülve. Muráti Lili, Hajmássy Miklós, Rajnay Gábor, Ladomerszky Margit, Kiss Manyi, Makláry Zoltán - milyen imponáló névsor! Még a bárzongorista epizódfeladatát is maga a zeneszerző, Dolecskó Béla látta el a zongoránál. (Attól tartok, nem csak jelen közreműködése alapján, hogy zongoristának oktávnyival jobb volt, mint zeneszerzőnek...) Summa summarum: ha mindössze ezt a három szórakoztató mozit produkálja Hamza, akkor is csillogó betűkkel írta volna be nevét a magyar beszélőfilm legkiválóbb rendezőinek fényes sorába. Ám tizenegy alkotás került ki műhelyéből, meg ráadásképpen egy szép etűd Chopin életének boldog időszakából.

Az 1931 tavasza és 1944 ősze közötti filmhőskorunk java termésének elkötelezett rajongójaként és Hamza D. Ákos filmbaráti tisztelőjeként a teljesség kedvéért, szólnom kell kedvencéről, a lovasfenomén Sándor Móric gróf párja nélküli bravúrjait szemünk elé varázsoló nagyszabású mutatványról, amelyről még azt a meglepő vélekedést is olvashatni, hogy „a western mozgalmasságát próbálja beoltani a magyar történelmi kalandfilmbe". Illő tapintattal nem árulom el, ki száműzte ízlést megvető bátorsággal a rémséges, mosdatlan szájú és mosat- lan ruhájú vadnyugati lovasok mellé az elegáns grófot csak azért, mert lóháton képes megmenteni szerelmét, Leontin hercegnőt a tálján banditák támadásától. Ezzel az erőltetett túlzással akár Jókai hírhedett álarcosa, Fatia Negra is kóbor cowboynak tartható a Szegény gazdagokból, mert lovagol és lövöldöz, ráadásul csábít és vakmerő...

A rendező 1944 januárjában befejezett, de csak 1946 februárjában forgalmazott komor, mondhatni vészjósló filmjéről - Egy fiúnak a fele - Balogh Gyöngyi szakértő tanulmánya (Ecsettől a kameráig címmel megjelent 2000-ben a Képek fekete-fehérben Hamza D. Ákos a magyar filmművészetben című kiadvány részeként a Jászberényi Hamza Alapítvány gondozásában) lényeges tényeket közöl.

119