Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Juhász István: Két arc a vetítőgép fénysugarában

osztály kedves szórakozása volt, az a fajta színház, amelyben a játszók és a nézők azonosak lehettek, vagy hasonlítottak egymásra. A boldog békeidőkben ennek egyik jeles művelője volt Bókay János (1892-1961) a Megvédtem egy asszonyt, A rossz asszony, a Négy asszonyt szeretek, a ritkán játszott Feleség és a gyakran felújított Ragaszkodom a szerelemhez finomtollú írója. Utóbbi darab, amelyből „zanzásított" televíziós változat is készült a múlt század kilencvenes éveiben, szinte „tételesen" mutatja, hogy Bókay tökéletesen megfelelt a műfaj szigorú követelményeinek. A fordulatos cselekmény: a korosodó özvegyember fiatal lányt venne feleségül - még vonzó a „tisztes, őszes halánték" -, s ezt megakadályozandó a leánya kezd színleg udvaroltatni apja barátjával. A szellemes párbeszéd: a férfi ügyvéd, leánya svájci tanintézet növendéke, tehát mindketten „jól forgatják a szavak pengéjét". Azután: a pazar szerepek lehetősége, a filmben Ajtay Andor és Fényes Alice (apa és leánya), Flidvéghy Valéria és Mihályi Ernő (a kiválasztott és a „villámhárító") jelenléte garantálja a sikert. Az egyik legjobb jelenet az, amelyben az ősz ügyvéd és szép jövendőbelije közös utazásukról egy amatőr filmet vetítenek összebújva egymásnak. Ez a „mozi a moziban" mutatja, hogy a rendező, ahol csak lehetett, filmre cserélte a színpad domináns verbaliz- musát, igyekezett kilépni a szalon, az iroda, a cukrászda kulisszáiból. Álljon itt summázatul a Magyar Film 1943. júniusi számának Gy. K. E. által jegyzett kritikájából két fontos mondat: „Hamza D. Ákos ezzel a filmjével a magyar rendezőgárda élvonalába került, tudása, ízlése nem enged túlzásokat, s tökéletesen juttatja érvényre az író finom humorát. (...) B. Kokas Klára mint gyártásvezető és díszlettervező a rendezővel egyenrangú feladatot oldott meg, és ezzel a produkciójával az év legjobb vígjátékával ajándékozta meg filmgyártásunkat."

S mit hoz a sors - meg ugyanennek a filmkamarai és moziegyesületi hetilapnak ugyanaz a Gy. K. E. betűk mögé rejtező kritikusa -, kerek egy esztendővel később, 1944 júniusában az utolsó „egész estés" Hamza-bemutató dicséretét, egy kis háttérmagyarázattal kiegészítve, imigyen: „Ebben a magyar filmszakmában elcsendesedett időben még mindig vannak vállalkozó szellemű emberek, akik hisznek nem csak a film erkölcsi erejében, hanem a várható üzleti lehetőségeket is körülményeiknek megfelelően redukálták és nem álltak félre az idők útjából. Az Ez történt Budapesten című film felvételeit jóformán hetekkel ezelőtt fejezték be, a nyári, úgynevezett holtszezon ellenére is bemutatásra került. Amint az első jelekből megállapítható, a vállalkozó szellem azoknak a bizakodó elemeknek ad igazat, akik szembe mertek nézni az inváziós idők moziközönségével is. Mert a tényállás azt mutatja, hogy a jó darabok ma is telt házak előtt futnak. Fenti film Dobos György forgatókönyvírónak a sikerét igazolja, akinek elgondolását, ötletes és fordulatos meséjét Hamza D. Ákos realizálta komoly felkészültséggel." Ha tovább kívánnám citálni Gy. K. E. különböző egyéni és társadalmi körülményeket rettentő körülményesen ecsetelő irományát - mint ahogy egyáltalán nem kívánom! -, akkor is meg kellene állnom egy nélkülözhetetlen kiigazításra. Dobos György ugyanis nem létezett. A filmet Nóti Károly írta, aki a kirekesztő törvények miatt éppen tilalmi listán volt, ezért álnéven tüntették fel, miután becsületes nevét gáládul eltüntették. Nóti a magyar mozgókép (egyik) legtehetségesebb és (talán) legtermékenyebb szcenaristája volt, színpadon pedig, ha létezne ilyen titulus, valóságos bohózatkirály: 1954-ben bekövetkezett haláláig

118