Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Juhász István: Két arc a vetítőgép fénysugarában

tójára 1941 augusztusában. Egyszerre négy nagy bemutató filmszínház is játszotta, az Uránia, az Omnia, az Átrium és a City. Közönsége nem csalódott - mint a korszak filmjei -, ez az úgynevezett békeidőkben játszódó film is megelevenítette a századvégi huszárromantika és Budapest képeit."

Hamza merészsége tehát jó üzleti érzékkel párosult, amikor Herczeg tilalmát feloldva az ünnepelt író könyvét elővette. A sok elismerés mellett álljon még itt egy kortárs író (dráma-, regény- és filmíró), Aszlányi Károly 1938-ban megjelent cikkéből (azonosíthatatlan újságkivágat, a hagyatékból közzéteszi a Hamza Múzeum Alapítvány) egy passzus: „Először festőművész volt, képzett rajztanár. A film látványos művészet és Hamza vizuális tehetséggel született. Kiment Párizsba s ott újságírással foglalkozott (erre a kenyérkereső foglalatosságára külön ki sem tértem... ]. I.) mert gondolatai és mondanivalója volt s nem tudta, hogy az ilyesmit jobb mindjárt az elején eltitkolni. Azután és végül megtanulta a filmet, mint tudományt. A produkció, a gyártás, a fényképezés, a vágás, a rendezés, a könyv, az üzlet minden részletét a gyakorlatban sajátította el." Aszlányi tűpontosan fogalmazott. Mindezekkel felvértezve indult Hamza a mozi meghódítására, és már a kezdeteknél nagy sikert aratott. Az 1941. január végéig forgatott Herczeg-átiratot ugyanezen év tavaszán követte a Bűnös vagyok című, a film noir hatását mutató történet, azonban az író személye által már összekapcsolható Herczeg-trilógia kedvéért megbontom az időrendet, s a művek sorrendjét követve a másik két Herczeg-feldolgozással foglalkozom, hiszen nyilvánvaló, hogy ezek szerves egységként kaptak helyet az életműben.

1942. január-február hónapjában dobozba kerül a Szinusz című, túlzás nélkül állítható: a maga műfajában páratlan, filmtörténeti jelentőségű darab. Hamza vállalkozó kedvét és műfajérzékenységét jellemzi, hogy meglepte közönségét a legelső magyar tudományos-fantasztikus filmmel, közismert becenevén: sci-fi, amely egyszersmind elfogadható akár kosztümös történelmi kalandfilmnek, mégsem elhamarkodott sci-finek tartani. Már azért is, mert a Szíriusz szuper- produkció szülőatyja megelőzte korát! Herczeg Ferenc 1890-ben jelentette meg A Hétben Szíriusz című elbeszélését, amit kereken öt esztendő múlva, tehát 1895-ben követett, persze, tőle teljesen függetlenül, H. G. Wells híres regénye, Az időgép.

Ez több mint érdekes, ez hatalmas szenzáció! Hiszen mindkét írásmű időgépen röpíti utasát a múltba. A magyar feltaláló zseniális űrhajója történetesen egy főnemessel, gróf Tibor Ákossal fedélzetén startol, hogy aztán a XVIII. században, Mária Terézia királynő idején landoljon. Minő szerencse, hogy az utas éppen jelmezbálról toppant be a kilövéshez készülődő konstruktőrhöz, kifogástalan huszártiszti uniformisban, így megjelenése a „célállomáson", már ami a viseletét illeti, nem okoz megütközést, viselkedése annál inkább!

Látványos, néhol nagyvonalúan elegáns Hamza D. Ákos másfél órás filmje. Nem hiányzik belőle a báli mulatság, egy rokokó opera betétjeként szemet gyönyörködtető vízi balett, a pompás kosztümök és mutatós interieurok. (Díszlet: B. Kokas Klára.) A külsőségeken túl pedig a cselekmény sem szűkölködik családi intrikákban, meglepő, ám sosem hiteltelen fordulatokban, no meg az időt átívelő szenvedélyes szerelemben. Finom anakronizmussal és okos iróniával a Szíriusz valódi unikum, szó szerint egyedi példány, egy műfaj nálunk azóta is hiányzó

108