Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Juhász István: Két arc a vetítőgép fénysugarában
ről. Még ugyanezen évben elkészült Tamási Áron Vitéz lélek című drámájának filmes átiratával, máig sem érthető okból Mezei próféta címmel. Ezek dobozba rejtve várták a nyilvánosságot, ám 1948 első felében már mindkettőt betiltották. Ha mindehhez hozzávesszük azt a megfogalmazott halálpontos életérzést, ami ezekben a hónapokban eluralkodott rajta, egy pillanatig sem csodálkozhatunk elhatározásán. Ellenkezőleg: őszintén csodálhatjuk Makay Árpád vakmerőséggel felérő bátorságát, hitét és erejét, ami segítette őt, hogy családjával nekivágjon az ismeretlennek. Itthon nem maradt számára föld, talpalatnyi sem. Amerika, álom A változatosság okán most a Magyar filmesek a világban című, 1996-ban kiadott részletes, vaskos, minden érintettel gondosan foglalkozó kötetből citálok. (Gondozta a Magyar Filmunió.) Itt Makay Árpádról kéthasábos ismertető olvasható Cs. K. monogrammal. (Remélem, nem veszi zokon kedves ismerősöm, Csala Károly, hogy őt vélem a betűjel mögött.) Tehát: a disszidálást követő időszakot ismertetve nem hagy kétséget a nehézségekről: „Nem talált könnyű lehetőséget Nyugaton, előbb Ausztriában, majd Svájcban próbálkozott ezzel-azzal (többek között egy késgyártó üzem számára fénymásolatokat készített), s amikor bő két év után sikerült kijutnia az Amerikai Egyesült Államokba, ott is évekig csupán esztergályosként tudott elhelyezkedni egy orvosi műszergyár kísérleti laboratóriumában." Makay nem félt semmiféle munkától, ha az becsületes kenyérkereseti lehetőséget nyújtott. Közben szívósan törekedett visszatérni szeretett szakmájába. Elvégzett egy televíziós tanfolyamot, főként a stúdióban zajló képalkotás, az új vizuális kifejezés formái érdekelték. Az új technika elsajátítása aztán a hagyományos filmezésnél is előnyt jelentett számára. Legcélszerűbb, ha ismét az ő szavait hívom segítségül, elmondandó beilleszkedését az új világba. Egy lapinterjúban mesélte Jávorszky Bélának 1991-ben: „Nyolc évbe telt, mire anyagilag rendeződtem és megfelelő kapcsolatokkal rendelkeztem. Aztán 1968-ban a Bányaügyi Minisztériumtól megbízást kaptam egy önálló film, a Silver (Ezüst) elkészítésére, amely a nemesfém útját kíséri a bányától a kiállítási csarnokig. További karrieremet meghatározta, hogy a film Chicagóban elnyerte a Golden Glóbus-díjat. Ettől kezdve egymás után kaptam a megbízásokat, többek között forgattam Jan Kadarral. (O magyar származású, budapesti születésű csehszlovák filmrendező, a cseh „új hullám” egyik kiválósága, Makay fiatalabb kortársa az emigrációban. Közös filmjük: Amit atyám hazudott, 1975. J. I.) Később fotografáltam többek között Kolumbiában, Venezuelában és Kenyában is. Ugyanakkor játék-, animációs, nevelésügyi, egy-két perces reklámfilmeket készítettem. Mindezek mellett kellemes, kényelmes életet élhettem. Kinn Amerikában nem kellett annyit dolgoznom, mint idehaza." Időközben meghívást kapott a School of Visual Arts New York Cityben lévő művészeti iskolájába. Öt évig tanította diákjait a filmművészet szabályaira, a mozgókép formanyelvére, a technikai lehetőségek minél szélesebb kiaknázására a látvány érdekében. S ha eddig elmulasztotta, itt már felkaphatja fejét az életpálya követője egy fontos kérdés megválaszolására. A jónevű, gyakorlott, nemzetközi sikereket arató operatőr miért New Yorkban kereste boldogulását? Miért 94
