Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Juhász István: Két arc a vetítőgép fénysugarában

ha azonos műfajban teljesültek. 1940-ben két pompás operettet forgatott: Huszka Jenő és Martos Ferenc immár klasszikus Gül babája után Eisemann Mihály és Szilágyi László sajnos feledésbe merült darabját, a Tokaji aszút. Mindkettő „Kirobbanó siker" volt - ez már a Mai Nap kritikájának címe, éppen a Gül baba kapcsán. Lejjebb ezt olvashatjuk:

„Magyar filmen még soha nem látott tömegjelenetek, nagyszerű kórusok váltakoznak a történet főhőseinek premier plánba helyezett jeleneteivel, amelyeket a fiatal, rendkívül tehetséges Makay Árpád fotografált." A Magyar Film az adaptáció kérdése felől közelít a Tokaji aszú hoz: „Bevalljuk, a színdarabok megfilmesítésétől félünk legjobban. Ezért bizonyos kis előítélettel ültünk le, hogy megnézzük az utóbbi hónapok legnagyobb színházi sikerét filmen. Ez az érzés egy-kettőre eltűnt, mikor peregni kezdett a film, hogy helyet adjon az őszinte szívből jövő gyönyörködésnek. Mert a Tokaji aszú mintaképül állhat: hogyan kell darabot megfilmesíteni. Bánky Viktornak volt szíve Isten szabad ege alá vinni a történet legnagyobb részét. Ezek a tokaji szabadtéri felvételek a legszebb díszei a filmnek." S ezek a „díszek" Makay kamerája által gyönyörködtettek a vásznon.

Ámde érdemes visszatérni a Gül babához, amihez a Mozi Újság recenzense egészen más szemszögből közelít: „Ez a film a meglepetések sorozata, amelyek mindjárt a kópia színezésével kezdődik. Nem fekete, hanem meleg barna. Aztán következik az első méterek után az operatőr munkája fölötti csodálkozás. Művészi megvilágítások és bravúros beállítások kergetik egymást." A jószemű ítész dicsérete rámutat egy nagyon lényeges momentumra. Nevezetesen: Makay fekete-fehér kockái ritkán fekete-fehérek csupán: a két ellentétes szín között számos árnyalatot teremt. Nem elégszik meg a kontraszt használatával, noha a fény-árnyék ellentéteket senki nem alkalmazza nála bravúrosabban, főként a belső helyszíneknél, esti-éjszakai jelenetekben, amikor a világítás (vagyis a mesterséges fény) meghatározó. Ilyen a mindvégig komor tónusban tartott Külvárosi őrszoba, vagy a Hegyek lánya - Tormay Cécile könyvéből -, ahol a táj félelmetes, fenyegető színei érvényesülnek. Miközben például a Kölcsönkért férjek vagy a Három galamb polgári szobáiban valóságos pasztellvilágítással találkozhatunk. Ezekkel szemben a Vissza az úton vagy a Bűnös vagyok füstgomolyos mulatóiban mintha az éj mondén fátylán keresztül látnánk a tétova, esendő, jobb sorsra érdemes embereket. Ezek a képsorok megelőlegezik a film noir komorságát, nem is véletlenül, hiszen mindkettőt a Párizsból hazatért, francia filmeken iskolázott Hamza Dezső Ákos rendezte.

A mozgóképíró és a mozgóképnéző számára mégis a leglényegesebb látni- és láttatnivaló az emberi test, az emberi arc. Páger Antal huncut kacsintása félközelről a Háry Jánosban, vagy Lázár Mária varázslatos félmosolya premier plánban a Magdolna zárójelenetében. A kor ünnepelt sztárjai is megdolgoztatták Makayt többféle értelemben. Általános vélemény, hogy Szeleczky Zitát senki nem fényképezte olyan szépen, mint ő, érvényesülni engedvén a művésznő „kissé tatáros" vonásait. Karády Katalinnál más volt a helyzet. Róla 1996-ban, miután Makay hazatért, így nyilatkozott Egerben, egy filmszemle alkalmából: „Nehéz volt őt fényképezni, hiszen nem felelt meg az akkori szépségideáinak. Ügyelni kellett rá, hogy ne legyen holdvilágarcú, és a megvilágításnál is tekintettel voltunk széles

90