Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Sasvári Edit: Konjunktúra plusz kiszorítás (Kassák Lajos önköltséges kiállítása a budapesti Fényes Adolf Teremben)

kibontakozás a '68-as eseményekkel megtorpant, stagnálni, majd romlani kezdett. Ha ezen az egyszerű sémán helyezzük el Kassák kiállítását, akkor a párbeszédes optimizmus 1967-ben a tetőpontján volt. Mi ebből a tanulság? Az, hogy a rendszer és a kulturális szféra kompromisszumkeresésének legoptimistább fázisában sem futotta reprezentatív életmű-kiállításra Kassák számára, állami pénzből, csak egy „területen kívüli" szerény, önköltséges bemutatóra a Fényes Adolf Teremben.

Ennek egyik oka bizonyára a képzőművészeti élet kezelésének sémáiból eredt. A másik a már említett személyes ok: Kádár és Aczél régikeletű antipátiája Kassákkal szemben.14

A hatvanas évek Magyarországán a képzőművészet kevésbé érdekes és preferált területe volt a kultúrának, szemben az irodalommal, a színházzal, a zenével és a filmmel. A vele való vita sem volt olyan komplex, mint pl. az irodalommal, a népi írókkal stb. A képzőművészet egésze politikailag könnyebben kezelhető terület volt. Egyrészt a képzőművészek túlnyomó többségének konzervatív szemlélete kompatibilis volt a hivatalos követelményekkel, másrészt a piacot kizárólag az állam jelentette, és ezzel a művészek nagymértékben manipulálhatókká váltak. Harmadrészt, az ítéletrendszert a hatalom olyan szimplifikált sémákra alapozta, mint az absztrakt-nem absztrakt viszonylat.

A Kádár-rendszer 1959-re beleillesztette kánonjába a Rákosi-korból átvett abszt- rakcióellenességet. A korszak kultúrpolitikájának elvi eklekticizmusa viszonylag korán kialakult, a későbbi időszakban 3 T néven közismertté vált kategória-rendszer már 1957 kora őszén körvonalazódott.15 A „tiltott" kategóriába estek a rend- szerellenes műveket produkáló művészek és az absztraktok, vagyis az absztrakció, a szocialista realizmus szovjet eredetű doktrínája szerint továbbra is egyértelműen tiltottnak számított. Csupán egyetlen rövidke pillanatra tűnt fel nyilvánosan, a rendszer kialakulásának kezdetén, 1957-ben, a műcsarnoki Tavaszi Tárlaton. Hogy akkor kiállíthattak az absztraktok, köztük Kassák is, az nagyon valószínűen a forradalmat követő politikai turbulencia következménye volt, nem pedig elvi művészetpolitikai megfontolásoké.16

Érdemes lenne elgondolkodni azon, hogy vajon miért démonizálták a kommunisták az absztrakt művészetet?

14 Aczélnál soha nem is múlt el ez az ellenszenv, a rendszerváltás után vele készült interjúban is megemlíti ezt. „Én befolyásolt voltam Kassák ellen, részben a mozgalomban, mert ő mindig egy önálló politikai frakciót szervezett." Aczél György-interjú, »162« 1989-1991. 41 ív, Hegedűs B. András, Kozák Gyula, Litván György, 56-os Intézet Oral History Archívuma, Budapest

15 Főként az irodalomra vonatkozó, de a kulturális terület egészét érintő „Intézkedési tervet" az MSZMP Politikai Bizottsága 1957. augusztus 6-i ülésén hozta meg. A Magyar Szocialista Munkáspárt határozatai és dokumentumai 1956-1962. Kossuth Könyvkiadó, 1979.159-162.

16 „1957 májusában, az ellenforradalom utáni zűrzavarban, amikor a párt illetékes osztálya és a Műv. Min. néhány hetes volt csak, akkor az első kiállításon volt egy absztrakt szoba. Azóta mi ennek az iránynak kiállítási lehetőséget a viták alapján, ami a Pártban, állami szervekben és a magyar művészeti életben lezajlott, nem adtunk. Ezt vállaljuk. Nem csak itthon, hanem nyugaton is, és csak megismételjük személyi álláspontunkat, hogy a kultúrában nincs export és belső használatra szánt minőség, mint a textilanyagokban." Aczél György levele Péter Jánosnak, 1960. március 11. MÓL XIX-I-4-aaa-17.do-1960-43.doboz.

63