Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Lengyel András: „Éltünk rögös határain” (Ignotus Hugó „novellaszerű memoire”-jairól)
karakter alapszerkezetét. S mivel erre a két összefüggésre ő maga hívja föl a figyelmet emlékei elmesélésével, ez a narratív identitás komolyan is veendő. Ugyanakkor az emlékezés során fölvillantott szociologikum, a sok-sok részlet jellemző ereje révén, mindennek a szociokulturális dimenzióját is kirajzolja. A pszichológiai szerkezet nem absztrakt szerkezetként jelenik meg, hanem valóságos történeti beágyazottságában. S bár a zsidó szó e két szövegben elő sem fordul, a „mellékesen" elfecsegett részletek az asszimilálódó vidéki magyar zsidók életét sokoldalúan és elfogulatlanul, de belülről, autopsziás ismeretek alapján mutatják be. Az összképnek történeti-szociológiai relevanciája van. Egy koraérett kisfiú perspektívájából, de az utólagos, önmegértésre törekvő tudás szelekcióját működtetve. (A novellaszerűség itt nem a fikcionálás eszköze, nem korlát, hanem egy olyan elbeszélésmód, amely megóv az elvont általánosítások kényszerétől, s az elbeszélteket a történetmondás - legitim - keretein belül tartja.) 7 Ha a 11 tételes lista szövegeit végigolvassuk, érthetővé válik, hogy Ignotus miért az első kettőt kezelte kiemelt fontosságúaknak: a többi szöveg, az összefoglaló cím (Éltünk rögös határain) ellenére, más jellegű. Részletekben szegényebb, vázlatosabb, inkább cikkszerűen, mint novellaszerűen megformált. Nem érdektelenek persze ezek sem, de kevésbé plasztikusak. E vonatkozásban Ignotus valamiért tartózkodóbb volt. Mindenekelőtt maga az egykori, az eseményeket átélő (s az első két szövegben meg is jelenített) szereplő hiányzik az újabb részletekből. A felidézett dolgok s emberek ezekben a szövegekben már többnyire csak mintegy „kívülről" rajzoltatnak meg. Pedig, s ez nagy valószínűséggel állítható, Ignotusnak e vonatkozásban is lett volna bőven mondanivalója. A három folytatásból álló Padok és kathedrák például gimnáziumi és egyetemi társairól és tanárairól szól - s mögöttük nyilván ezer s egy élmény, megírható s megírandó momentum rejtőzik. De ezekről mégis csak szűkszavúan értekezik. A cím kitűnő, az evangélikus (később „fasoriként" híressé vált) főgimnázium már Ignotus idejében is az egyik legjobb, legerősebb magyar középiskola volt, tanárai közül több akadémikus lett, a pesti egyetem pedig privilegizált helyzetű universitas volt, a magyarországi egyetemi élet sokáig jórészt oda koncentrálódott. Mégis: gimnáziumi társai közül csak egyet, a neves „német" íróvá lett Holitscher Artúrt nevezi meg s jellemzi (röviden), egyetemi társai közül is csak alig néhányat az ismertebbek vagy érdekesebbek közül: Návay Lajost (aki utóbb képviselőházi elnök, belügyminiszter s a „bolsevista vérkomédia első áldozata" lett), Vázsonyi Vilmost (aki politikusként „bekerült a nemzet évkönyveibe"), Pap Dávidot (aki utóbb „ragyogó újságíró" lett), Vámbéry Rusztemet (akit a történetírás jogászprofesszorként, a radikális politika exponenseként tart számon, de akkor még „verseket is írt"), - s „egy monoklis kis Károlyi gróf"-ot (aki nem túl acélosan vizsgázott, de utóbb Károlyi Gyula néven magyar miniszterelnök lett). Nem túl bőséges lista, s róluk is inkább csak utalások vannak a szövegben. A tanárok (a gimnáziumi évekből is, az egyetemiekből is) valamivel nagyobb súllyal szerepelnek, s bemutatásuk is valamicskét részletezőbb. Gimnáziumi tanárai közül elsőként Lehr Albertet neve53
