Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Lengyel András: „Éltünk rögös határain” (Ignotus Hugó „novellaszerű memoire”-jairól)
újraélésének vágya. Ha pedig az emlékeibe merülő maga is „írástudó", fölmerül ezeknek az emlékeknek a megírása is - mint a dolgok lelki elrendezésének lehetősége. A mögöttünk hagyott élet csak „elrendezve" (értelmezve) kap, ha kap értelmet és jelentőséget: ami nincs elrendezve, az csak „megtörtént" velünk, az csak valami idegen, valami nem saját. Az emlékezés élethelyzete tehát egy életkoron túl, akár leíródik, akár nem, természetes, sőt szükségszerű. Ám ha leíródik, a mentális rendrakásnak ez a művelete mások számára is megfigyelhető és tanulmányozható lesz, és kulturális - például: irodalmi - mintaként is szolgál. Nemcsak egyéni, de antropológiai tanulságai is lesznek vagy lehetnek. A megírás minőségétől függően. így van ez Ignotusnál is. 3 Hogy az öregedő, idegenben élő („emigráns") Ignotusban önéletírói elképzelések is ébredeztek s ezek már jelet is adtak magukról, 1936 decemberében vált teljesen egyértelművé, amikor nehéz egzisztenciális helyzetében, megoldásként, egy könyv terve is fölmerült. A tervet (a vele is mecénáskodó) Hatvány Lajos vetette föl, s Ignotus kapott az ötleten de, egy félfordulattal, ki is tért előle. (Mindkét reakciója beszédes, de e kettősségének értelmezése most messzire vezetne.) A lényeg: december 4-i, nagyon hosszú levelének egy fejezete e lehetőségre reagál. A „könyvről" ezt írta: „Drága Lacim, ez nemcsak a Te megható vágyad és terved velem, de életem epedése is. Hogy van hozzá tehetségem s mondandóm: megmutattam novellákban s megmutattam essaykben. De könyvet írni és csiszolni kell, nem lehet, én legalább nem tudom, rögtönözni, s nem lehet lyukas órákban hézagpótlólag írni, mialatt az ember hivatalával s mellékkereseti munkákkal amúgy is füle hegyéig s ujja gémberedtéig elfoglalt." Majd, kiegészítésként, s a feladat előli kitérését „helyrehozandó", előállott egy saját tervvel: „En attendant azonban gondolok valamire. Emlékszel talán arra [a] két gyerekem- lék-novellámra, mely mint sorozat afféle Dichtung s Wahrheit-tá nőhetné ki magát. Nem lehetne-é ezeket egyelőre magukban úgy egy finom és vékony kis kötetben kiadni, mint pl. a Thomas Mann Krüll-ja vagy Herr u. Hund-ja [...] jelent volt meg?" „Vagy - folytatta - nem lehetne-é, kellő átdolgozással, e gyerekemlékekhez hozzávennem a tanáraimról s iskolatársaimról, találkozásaimról: Bródyról, Freudról, Andrássy Gyuláról, Ferencziről, Szemere Attiláról, Gragger Róbertról, Klabundról, Rilkéről, Hardenról stb. írt kis medaillonjaimat, s egy kötetben adnom ki újév utánra ilyen címen: »Éltünk rögös határain. Találkozásaim.« Én, ha kiadó volnék, vállalnám s bizonyos vagyok benne, hogy beütne. S ha, úgy ez csakugyan adna ótiumot novellaszerű memoireok [...] megírására." (MTA KIK Ms 383/98.) A terv, december 10-én, egy újabb Hatványnak adresszált levélben újra előjött: „mégis csak író lehetek — írta ekkor -, mert független helyzetemtől s izgalmaimtól állandóan mozog a fülemben a bolha, mit Te tettél bele az Ignotus-könyv gondolatával. Leveledben nem tértél ki azokra, miket e tárgyban írtam Neked, pedig én nem tartom rossznak sem a novellás füzetke, sem a már megírt »Találkozások« kötet ötletét. De független ezektől, ha volna és lenne és lehetne ótiumom, három igazi könyv gondolata is izgat" - írta. Majd elsőként, első pontban ezt a tervét fogalmazta meg: „A már megírt két emléknovellához még 3-4, aminek témája (s emléke) fejemben van." (MTA KIK Ms 393/99., pontatlanul közölve: Antal Gábor, Kritika, 1980. 8. sz. 15.) Azaz megint a „gyerekemlék-novellákhoz" 43
