Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Orosz István: Buda halála
Orosz István Buda halála Apánk könyvtárát szanáljuk. Felszámolást is írhatnék, de a latin eredetű szóban talán a megmentésre utaló jelentésből is lappang valami. Szanálás... szanatórium... szanitéc. Mens Sana in corpore sano. Van könyv, amelyet a húgom vesz magához, van, amit én, gondolunk az unokáira is, egy-egy kötet kapcsán eszünkbe jutnak ismerősei, lesz, amit Kárpátaljára küldünk, és akad, amit csak kiteszünk a Gazsiról elnevezett könyvtár előtti ládába, viheti, aki akarja. Kezembe akad egy apró, fekete borítójú könyv. Buda halála. A könyvek zömére jól emlékszem, erre nem. A cím alatt a dátum: 1863. Második kiadás. Budapest, Franklin-Társulat. Gyorsan rájövünk, az évszám nem lehet a könyv megjelenésének dátuma, hanem a költemény elkészültére vonatkozik. A Budapest név nem is szerepelhetne a dátum mellett, hiszen csak 1873 óta használatos, 1863-ban még a lánykori nevét, a Pest-Budát viselte. 1873 óta létezik a Franklin-Társulat is, legalábbis ekkor vették föl Benjamin Franklin után a Franklin Társulat Magyar Irodalmi Intézet és Könyvnyomda Rt. elnevezést, eladdig a Länderer és Heckenast nevet használták, amelyet ugyebár a Talpra magyar legendás kinyomtatása óta minden elemista ismer. Arany egyébként a Buda halála előtt épp Heckenasttal állt szerződésben, ő nyomta a könyveit, 1864-ben pártolt át Ráth Mórhoz, életének utolsó szakaszában és a halála utáni két évtizedben Ráth adta ki és terjesztette az Aranyokat. A Ráth örökösöktől 1900-ban szerezte meg a Franklin-Társulat az Aranyművek kiadói jogát, pontosabban Ráth Mór kiadójának bekebelezésével hozzájutott a jogokhoz is. A komplikált történet szerint a Révay-kiadó már megegyezett Arany László nejével, a szerzői jogok tulajdonosával, hogy negyedmillió koronáért megveszi az életművet, ekkor azonban Ráth élve egy korábbi, még a költővel kötött szerződésében biztosított elővételi joggal, megtámadta az egyezséget. A támadás mögött valójában már nem az elbomlt elméjű Ráth, hanem a kiadóját megvásárolni készülő Franklin-Társulat állt, aminek ily módon szinte az ölébe hullt Arany János. Az Arany-kiadások történetét egyébként Bisztray Gyula írta meg, az ő Az Arany János-kiadások rostája (1883 — 1958) című dolgozatában olvasom, hogy „A Franklin-Társulat legtöbb kiadványa, köztük az Arany-kiadások nagy része évszámjelzés nélkül jelent meg. A kiadás évének eltitkolása a Franklin-Társulatnak következetesen alkalmazott üzleti fogása volt, hogy a raktáraiban éveken, évtizedeken át tárolt íveket bármikor olyan kiadványként vethesse piacra, melyről azt hihesse a jámbor olvasó, hogy: »Készült ebben az esztendőben.« Ezzel a kalendáriumok-korabeli trükkel a kiadó mindenesetre elérte célját. Sem a közönség, sem a szakkörök nem tudták soha ellenőrizni a matricakiadások számát. Ma, utólag még kevésbé lehet megállapítani, hogy ez s amaz a »kiadás« melyik matricakészlet felhasználásával s mikor készült? Ezért az Arany 36
