Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Háy János: A rovátkolt barom (Berzsenyi Dániel)

amikor épp tízévesen egy este során megtanulta a betűket, s pár hét alatt rendesen írni-olvasni. Puritán életmódot követ, miképp az apja, és épp annyira büszke erre, mint az apa. Sőt, A magyarországi mezei szorgalom némely akadályairul című gazdasági tanulmányában alaposan ki is fejti, hogy a fényűzés, a luxus, ami jellemzi a nemességet, elvonja a pénzt a gazdaságtól, s ha ezt nem sikerül „határokba szorítani", nem várható gazdasági fellendülés és általános jólét. „A szépnem ízlése, ha mívelve van, jobban ítél a férfiénál", írja Döbrentei Gábornak, a költőbarátnak, de a feleségével úgy viselkedik mégis, mint egy szellemi működésre méltatlan cseléddel, ahogyan a neki idegen apától elleshette. Számára a szellemi apa, Kazinczy Ferenc felesége, Török Sophie volt a tökéletes nő. Kapott is egy verset költőnktől szinte az érthetetlenségig elragadott sorokkal. „Teremts Idáliát s Aont Széphalmodon / Égi harmóniával! tEros amaranthja leng majd homlokodon, / S béfed Aon Kegye virágpályáidon /Elysium bájával" Kazinczy Ferencnéhez).

Hát ilyen a fiúk lázadása, amit kiűzni akarunk a kapun, titkon visszalopózik a hátsó ajtón, vagy az ablakon. S hogy ez a lázadás tulajdonképpen nem is a más értékek és életmodellek utáni vágyból fakad, hanem egyszerűen: dominanciaharc.

Berzsenyi 1793-ban hátat fordít az iskolának és katonának áll, mintegy menekülve a számára receptszerűen kijelölt élet elől. A katonaság ez időben korántsem pusztán a fegyelmet, a regulát jelenti, hanem a világban való mozgást, a szokvány életút elkerülésének lehetőségét is. De ez a kerülő út nem jött be Berzsenyinek, a katonai fegyelem még az iskoláénál is keményebbnek bizonyult, úgyhogy rövid keszthelyi szolgálat után visszaszökik a szülői házba, ahonnét egy év múlva az apa újra Sopronba viszi, de a következő évben, 95-ben végleg felhagy a tanulással, az anyai rokonsághoz menekül Niklára. Nikláról visszakeveredik Hetyére, s néhány évig az apa mellett gazdálkodik. 1799-ben feleségül veszi másodunokatestvérét, Dukai Takács Zsuzsannát. A fiatal házasok Sömjénbe, majd 1804-ben Niklára költöznek. Házasságával végleg búcsút vesz a Kemenesaljától, az oly annyira rajongott tájtól. „Megállók még egyszer, s reád visszanézek. / Ti kékellő halmok! gyönyörű vidékek! / Vegyétek bús könnyemet", írja a magyar tájlíra nem csak egyik első, de egyik legmegragadóbb darabjában (Búcsúzás Kemenes- Aljától).

A házasság és a gazdálkodó életmód megregulázza a nagy duhajt, s ez időtől egész életét ebben a regulában tölti, mint leveleiben írja, afféle téli költőként, hiszen nyáron a gazdaságot kellett vinni, s ő ezt jól akarta csinálni, s jól is csinálta. Leveleiben nem kevésszer dicsekedett el apjának, hogy virágzik az ő kis birodalma, s Kazinczynak is a költészeti és nemzetjobbító gondolatok mellett gyakran szót ejtett a gazdasága állapotáról.

Berzsenyi minden ízében vidéki nemes. Kicsit nevetséges is, hogy ez a pufók alak, aki gazdasági számvetéseket készít, s ha kell, megragadja az eke szarvát, mit is akar az ütemhangsúlyos, páros vagy keresztrímes édelgős versekkel, amiket ekkortájt ír. Mert bár nem így ismerjük, de Berzsenyi korai lírája (hozzá kell tenni, valójában kései nem is volt) jobbára szerelmes versekből áll. Szerelmes énekek, különféle nőknek címezve. Van itt Lili, Lolli, Nelli, Fanni, Naca, Cenci, Eszti, Emmi, Dudi, Barcsi, és hát hogyne lenne Cloe, Daphne és Phyllis is, akikről

27