Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Márton László: Régi német mint mai magyar (A költészetről és a fordítói munkafolyamatról)

giában erre semmi esély. Az életmű keretei közt érzékeltetni tudjuk az egyes költemények diffúz voltát, például azt, hogy eltérő számú strófák képzelhetők el különböző sorrendben, és mégis megőrizzük a költeményt mint műegészt. (Létezik persze olyan Walther-kiadás is, Silvia Ranawake munkája, amely szinoptikus olvasatban közli az eltérő változatokat, de ez fordítás szempontjából nem jön számításba, a germanisztikán kívüli olvasó számára pedig tömény lidércnyomás.)

Másrészt, és ez a fontosabb, a költői személyiséget nem annyira az egyes költeményekben, mint inkább ezek kölcsönhatásaiban, a zárt egésszé komponált életművön belül tudjuk érvényesíteni. Waltherről szólva, kissé sarkítottan úgy is fogalmazhatok: minél kevésbé van meg az életrajz, annál lényegesebb az életmű. Amennyiben lemondunk róla, hogy az autofikciós mozzanatokat összefüggő életrajzzá rendezzük el, akkor meg kell keresnünk mind az olvasó, mind a lírai hős számára azokat a poétikai fogódzókat, amelyek jóvoltából úgy érezheti, hogy halad valahová. Nem annyira a fiatalkori költeményektől az időskoriak felé, inkább az egyszeri versimpulzustól az összeadódó benyomások egyre nagyobb rétegzettsége felé.

*

Amikor a magyar Walther-recepcióról beszélek, meg sem próbálom áttekinteni, mely magyar költőkre hathatott. Éppen csak jelzem, hogy fordítás közben gyakran elfogott az ismerősség érzése.

A „Szekvencia" tanulmányozásakor olyan metrikai képlettel találkoztam, amely szerfölött hasonlít a Balassi-strófára. Egyáltalán nem valószínű, hogy Balassi ismerte a „Szekvenciát" vagy Walther bármely más művét, de valamiféle közvetett hatás mégiscsak elképzelhető.

Hálás feladat volna megvizsgálni, hogyan hatott Walther munkássága az utóbbi kétszáz év magyar költőire. (Ez különösen izgalmas lehetne egy olyan átfogó vizsgálódás keretei közt, amely nyelvenként és kultúránként mérné fel a nyugati középkori szerelmi és politikai költészet modem magyar hatását.) Én ezúttal a Waltherhez kapcsolódó saját megfigyeléseimről és feltevéseimről számolhatok be.

Elképzelhetőnek tartom, hogy a Fogadjatok örömmel kezdetű dicsőítő ének hatott a Szózatot író Vörösmartyra. (A Szózatban egyébként is erős az intertextu- alitás.) Az is lehetséges, hogy az Ó jaj német tájakról mennyi érték távozik kezdetű vers viharmotívuma hatott A vén cigányra. És már Heinrich Gusztáv fölvetette annak lehetőségét, hogy Walther „hajnali dala" (fordításomban az Összefonódó taggal kezdetű vers) hatott Vörösmarty A szeretők című alkotására.

Lehetséges, hogy Babits Fekete országának alapötletében ott rejlik az Elégia harmadik strófája, a kívül színes, de belül fekete világ képzete.

Valószínű, hogy József Attila Rejtelmek...-versére hatott a németül Bin ich dir unmaere, magyarul Azt nem tudom kezdetű vers. József Attila Tépelődés címmel olvashatta Balogh Károly antológiájában. Tudjuk róla: sok világirodalmat olvasott, és a világlírából számos képtöredéket, gondolatszilánkot beépített a verseibe.

Biztosra vehető, hogy Radnóti Miklósnak két versére is hatott Walther, mindkét esetben a Radnóti által átültetett Elégia. Az egyik a Nem tudhatom..., amely

13