Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 7-8. szám - Márton László: Régi német mint mai magyar (A költészetről és a fordítói munkafolyamatról)

eredeti sorok hosszúságát vagy rövidségét. A rímképletet akkor egyszerűsítettem le, vagyis a rímeket akkor hoztam közelebb egymáshoz, ha az eredeti versben a rímelő sorok annyira távol vannak egymástól, hogy a mai olvasó nem érzékelné az összecsengést.

Biztos, hogy a rím funkciója más volt a középkori német versben, mint a mai magyarban. Nem is beszélve a mai német líráról, amelyben a rímelés kimondottan ciki. Választékosabban fogalmazva: a rímet a mai német versolvasó vagy a tréfás alkalmi költészettel, vagy a legavíttabb epigonista almanachlírával társítja. Az is biztos, hogy a középfelnémet „männliche Kadenz" másmilyen, és jóval nagyobb fonetikai feszültséget hordoz, mint a magyar hímrím. A német versben nagyon gyakori, hogy a hímrím pozícióban levő sorvégi szótag hangsúlyt is hordoz; ez a magyar versben is előfordul, de jóval ritkábban. Hangzás tekintetében emiatt is erőtlenebb a magyar hímrím a németnél. A magyar nőrím hangzásbeli erő szempontjából jobban megközelíti a német „weibliche Kadenzet", viszont a német verselésben kötelező tiszta rímet nem mindig lehet megvalósítani. Emiatt nem ragaszkodtam mereven hozzá, hogy a „férfi kádenciát" hímrímmel, a nőit nőrímmel adjam vissza; ez egyébként Walthernél sem váltakozik szabályosan.

*

Az életmű elrendezésének elvi nehézségeiről már beszéltem. A Lachmann-féle szövegcsoportosítás átvételére vagy követésére egy pillanatig sem gondoltam. Lachmann egy tökéletesen szakszerű, de versolvasásra, a költői észjárás megfigyelésére kevéssé alkalmas szövegtömböt hozott létre. A többi általam ismert szövegkiadás elrendezési módszereit egyéb okokból nem fogadtam el.

A munkafolyamat kezdetétől világos volt számomra, hogy érzékeltetni kell a dalok és a beszólások közti különbséget, de helytelen volna hagyni, hogy az életmű két különálló költészetre essen szét. Ez már csak azért sem lenne jó, mert akkor el kellene dönteni, hogy a kettő közül melyik áll az első és melyik a második helyen, ami óhatatlanul időrendet is sugallana. Günther Schweikle - egyébként kiváló - kétkötetes kiadásában az első kötet viseli a Spruchlyrik, a második a Liedlyrik címet. Ebből pedig logikusan következik, hogy a beszólások a korábbiak, a dalok a későbbiek, holott az irodalomtörténészek, köztük Schweikle is, biztosak benne, hogy nem így van.

Mégis nyilvánvaló, hogy Schweikle nem dönthetett másképpen, ha két részre akarta osztani az életművet. A Spruchlyrik egyszerűbb, könnyebben kezelhető anyag, mint a dalok halmaza. A hozzá tartozó apparátus is nyilván hamarabb volt elkészíthető, és a Spruch-kötet első helyre állításával a közreadó a műfaj felértékelését is jelezni akarta. A Liedeket azért sem állíthatta előre, mert közéjük tartoznak az időskori elégikus költemények is, ezek pedig nem előzhetik meg a Spruchokat.

A magyar közreadó számára kézenfekvő a megoldás: nem két, hanem három részre célszerű osztani az életművet. A dalok zöme kerüljön előre, a vallásos versek pedig (köztük a „Szekvencia") és az elégikus költemények álljanak a kötet végén, a Spruchok után. Azáltal, hogy a dalköltészet két része közrefogja a Spruchokat, az életmű egysége is jóval inkább érzékelhető, mint kettéosztás esetén.

11