Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 7-8. szám - Márton László: Régi német mint mai magyar (A költészetről és a fordítói munkafolyamatról)
milyen volt a versben a szóhangsúly és az időmérték viszonya. Annyit tudunk, hogy egy-egy verssor változó számú (néha kevés, néha nagyon sok) ütemből áll, és egy-egy ütem változó számú szótagból állhat. A verssorok elején gyakrabban van ütemelőzék, mint nincs, de erre sem tudunk szabályt. Egyértelmű viszont a strófaszerkezet és a rímek működése. Walther a dalokban átveszi és gazdagítja a Minnesang-strófát, a Spruch-strófába pedig merőben új minőségeket visz. Kicsit leegyszerűsítve: a Spruch-strófát felturbózza, és felhúzza a Lied-strófa mellé. A két strófatípus közti metrikai különbségről ezúttal csak annyit, hogy bizonyos típusú strófák egyértelműen összekapcsolódnak, így tehát nem lehetnek Spruchok. Walther strófái különböző hosszúságúak, és különböző rímképletekkel írhatók le. A legtöbb strófa hármas tagolású, a feléneklés (Aufgesang) egyformán felépített két részéből és a másmilyen formájú leéneklésből (Abgesang) áll. A feléneklés két részére a „Stolle" nevet használja a modern szakirodalom, ezt magyarul cölöpnek vagy dúcnak mondhatjuk. Szemléleti hátterét úgy kell elképzelnünk, hogy a két cölöp megtámasztja vagy megalapozza a leéneklést. Ritkább, de nem kivételes az olyan szimmetrikus strófa, amelyben két hosz- szabb, egyforma, és többnyire bonyolult rímképletű periódust egy rímpár vagy ölelkező rímegyüttes köt össze. Ezt a korabeli hallgatóság meglepetésként érzékelhette: a középső, összekötő részt leéneklésnek hihette, aztán csodálkozhatott, hogy tovább is van még. Szórványosan másféle strófák is előfordulnak. Van például Walther életművében egy palindromikus strófákból és egy monokádenciás strófákból álló vers. (Az egyik a Nem jó eszköz a pálca, a másik A világ sárga piros és kék volt kezdetű.) Merőben más formai szabályokat követ, és már csak emiatt is elkülönül az életmű egészétől a „Szekvencia", németül „Leich" jelölésű monumentális költemény. Nem egyforma strófákból, hanem eltérő felépítésű perikópákból áll, amelyek szintén különböző verzikuluszokra bonthatók le. A kezdeti perikópák felépítése vissza-visszaköszön a későbbiekben, de a mű egészének felépítése nem szimmetrikus. A kérdés ezek után az: hogyan kezelje a fentiekben összefoglalt metrikai problémákat Walther magyar fordítója? Három szempontot vettem figyelembe. Először is, nem ismerjük a versek eredeti hangzását, és a formaképző faktorok közül is csak a rím- és strófaszerkezetről van biztos tudásunk. Másodszor, ha ismernénk is a Minne- és Spruch-líra metrikáját, ilyesmi soha nem honosodott meg a magyar irodalomban, nincs hagyománya. (Ellenpélda a görög-római időmértékes verselés. Ennek sikeres utánzása már a XVI. században megkezdődött, később pedig divattá vált, a „deákos iskolától" kezdve Vörösmarty Mihályig, vagy ha úgy tetszik, Radnóti Miklósig és Devecseri Gáborig, mi több, Szálinger Balázsig.) Harmadszor pedig, az volt a célom, hogy az olvasó minél intenzívebb és élőbb versélményhez jusson. Ezt a szándékot nemcsak a szóválasztásban és a versötletek értelmezésében, hanem a verselésben is igyekeztem érvényesíteni. Ennek megfelelően a rímképletet a versek legnagyobb részében megőriztem, a verssorok ritmusát viszont szabadon alakítottam, bár igyekeztem érzékeltetni az 10
