Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 6. szám - Rónay László: A klasszicista ideál (Sipos Lajos: Modernitások, alkotók, párbeszédek)
sének találó és hiteles megfigyelését: Illyés Gyulával egyetemben „ők ketten írták az utolsó két évszázadban magyarul a legszebb »ápolt és mégis élő prózát«". Nem méltatnám részletesebben A prózaíró Babits ciklusba foglalt tanulmányokat, hiszen a kritikai kiadás sajtó alá rendezői továbbfejlesztették a szerző útmutató meglátásait. Babits prózájának elemzésekor aligha a dühödten elfogult Szabó Dezső indulatos értékelését tekinthetjük hitelesnek, ugyanakkor sokan kétkedéssel fogadták és fogadják ma is regényeit, elbeszéléseit, holott a Kártyavárban például pontosan jellemezte a máig jellemző magyar betegséget, a lopást és megvesztegetést, nem is csoda, hogy belecsömörlött írásába. Jogosan terjedelmes méltatást olvashatunk a Tímár Virgil fiáról, az író talán legösszefo- gottabb regényéről. Ebben az írásában Sipos Lajos nemcsak tudósként jeleskedik, hanem szinte vezérfonalat kínál a művel foglalkozó magyartanárok számára. Mindenképp el kell mondanunk, hogy tevékenysége középpontjában sokáig az irodalom tanításának modern megvalósítására szolgáló tanári lehetőségek felmutatása állt (ha az általa képviselt elvek győztek volna, talán ma többen olvasnának, s nem tekintenék elméleti tornának egy-egy mű befogadását és értékelését), s e tevékenysége során szerencsésen hozta egyensúlyba a tudást és az élményt. (Ez utóbbi napjaink irodalomértelmezéséből eltűnőben van.) Tanulságosak, találóak az írások írókról ciklus kritikái. Elgondolkodtató kérdésekkel szembesít a Karinthy Frigyes - kortársairól szóló elemzés. Az így írtok ti szerzője bizonyára többet használt a Nyugat írói elfogadásának, mint bármelyik róluk írt méltatás. Az írások írókról több megfigyelése nagyobb igénnyel készült (és kevesebb figyelmet kapott). Ezek az apróbb-nagyobb bírálatok valóban alaposabb bepillantást engednek szerzőjük ízlésébe, irodalomfelfogásába. Kitűnő megfigyeléseit, szellemes kijelentéseit vajon elég komolyan vették kortársai, akik sokkal inkább az irodalmi paródiák szerzőjét látták benne? Nehéz ezt több mint egy évszázad távlatából megítélni, annyit tudok biztosan, hogy Sík Sándorról szóló bevezető sorai élete végéig sajgó sebet ütöttek a költőn. Érdemes szembenézni azzal a kérdéssel, vajon miért nem bírálta e kötetében sem Adyt, sem Babitsot. „Lehet, hogy nem akarta bekapcsolni őket a magyar irodalmi műveltségbe való polémiába, mert vitathatatlannak tekintette helyzetüket? Lehet, hogy Kosztolányit többre tartotta náluk?" - fogalmaz Sipos Lajos. Mindenképp igennel válaszolnék második kérdésére... Kicsit kívül esik Sípos Lajos ízlésvilágán Czóbel Minka, aki amolyan magának való életet élt, nem tartozott semmilyen csoportosuláshoz. „Élte a kastélyban és a kastélykertben a maga életét", egyre magányosabban, színes álomvilágban. A róla szóló kisesszé zárlatában kiváló érzékkel választotta ki a szerző a költőnő életének, gondolatvilágának summáját: Nincs közöm eföldhöz [....] Éltem? nem éltem-e - mi is ez az élet, Mely észrevétlenül álmok közé téved? Színes volt az álom - beletisztult képe a nagy véghetetlen, örök fehérségbe. (Új Hélo'ise) Mennyire más volt az örökké izgatottan jelen lévő Kaffka Margit! (Róla három tételben olvashatunk.) A mindenkor epés Szabó Dezső jellemezte remekül személyiségét, életművének leggazdagabb elemzését, a kor irodalmára is kitekintő méltatását Bodnár Györgynek köszönhetjük, aki egész életét az írónőnek (és Juhász Ferencnek) szentelte. Monográfiája összefoglalása Kaffka Margit életének, egyéniségének, műveinek, melyek közül, érthető módon, kiemelten foglalkozott regényeivel. Sipos rövid eszmefuttatásaiból is pontosan érzékelhető idősebb pályatársa iránt érzett megbecsülése és szeretete. Ezekre az érzésekre Bodnár György nemcsak műveivel, hanem színes egyéniségével és ifjabb 124
