Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 6. szám - Rónay László: A klasszicista ideál (Sipos Lajos: Modernitások, alkotók, párbeszédek)
amelynek különféle megnyilatkozásai különböztetik meg őket egymástól. Ez a magatartás valamiképp azokat is jellemzi, akik kimondva-kimondatlanul követői voltak, bár nem vallották magukat tanítványainak. Olyan bélyeg volt, amely meghatározta hovatartozásukat és ízlésüket, jóllehet tusakodtak is ellene. Különösen a második nemzedék némelyik írója érezte Nessus-ingnek ezt a hatást is, bármily közel álltak is eleinte Babitshoz, utóbb látványosan (Németh László), vagy kevésbé élesen (Szabó Lőrinc) fordultak el tőle. A második nemzedék legjelesebb írói közül Illyés Gyula megingás nélkül tartott ki Babits mellett, ezért is tekintették jogos örökösének a Magyar Csillag élén. Szerény terjedelmű, mégis nagyon fontos írás (Illyés és Babits) tárgyalja kettejük kapcsolatának alakulását. A Franciaországba menekült Illyésre ott és akkor az új költői törekvések hatottak, társadalomszemléletét pedig Landler Jenővel és Lukács Györggyel történt bécsi találkozása befolyásolta. 1926-ban tért haza, még ekkor sem voltak azonban írói ambíciói. Francia tapasztalatai nyomán az itthoni avantgárd kezdeményezésekhez kapcsolódott, írásaiban érezhető volt a baloldali törekvések iránt táplált rokonszenve. Tehetségére Füst Milán hívta fel Gellért Oszkár figyelmét. (A próféta szerepében megnyilatkozó író később elképesztő indulattal írt felfedezettjéről Naplójában, melynek első kiadásából ezek a részek kimaradtak.) Illyés pályája akkor módosult igazán, amikor a tehetségeket felkaroló Osvát Ernő vette szárnyai alá: állást biztosított számára, recenzióját közölte Duhamel regényéről, 1928-ban, a folyóirat első számában pedig Szülőföldem című költeményét közölte, friss hanggal gazdagítva a lap kissé megrekedt költői törekvéseit. Sipos Lajos teljes joggal hívja fel a figyelmet arra, hogy e tétovázás nem volt igazán drámai, az egész magyar költészet „J...J a megrekedés, az önismétlés, a kifáradt világirodalmi példákhoz való igazodás vagy a megújulás lehetőségével viaskodott". Ebben az ideálkeresésben Babits számára is egyfajta támpontot adott a népi irodalom, amely iránt egyre komolyabban érdeklődött, amint erre 1932-ben kiadott, az újabb magyar lírát bemutató antológiájának bevezető tanulmánya is jelzést adott. Illyés versei - részben az avantgárd törekvések ismerete miatt - Erdélyi Józseféi mellett azt bizonyították, hogy a népi ihletettségnek lehetséges egy bonyolultabb, de társadalmi indulatait megőrző megnyilatkozása is. Ezért különös várakozással segítette pályája alakulását Babits Mihály is. Illyés lírájának formálódását meggyőzően jellemzi Sipos Lajos: „Ezekben a költeményekben a kötetlenebb, lazább sorok, a látszólagos komponálási következetlenségek, a szabadvers néhány jellegzetessége lassan eltűnt, s erősödött a szociológiai érdeklődés, teret hódított az elvontság nélküli konkrét világ, a költő áttért a kötöttebb formákra, ötvözte a kassáki (Németh László szerint Füst Milán-i) versvilágot a hagyomány adta klasszikus magyar poézissel: Fazekas-, Csokonai-, Berzsenyi-, Petőfi-, Arany-reminiszcenciákkal, a magyar versritmus, a magyar alexandrinus emlékeivel. Hitet tett a költő és a költészet szabadsága, szuverenitása és önként vállalt elkötelezettsége mellett." Hogyne figyelt volna különös érdeklődéssel a szürrealizmust meghaladó, emlékeiből mégis táplálkozó, a népi lírát új színekkel gazdagító fiatal íróra Babits Mihály, akit különben is nyomasztott a Móricz által preferált népi tehetségek a Nyugatban való olykor kritikátlan megjelenése! Hogyne fordult volna rokonszenvvel a minden környezetben otthonos, figyelmes, alkalmazkodó tehetség - és számára ez volt igazán fontos! - felé. Ahogy mondani szokták: minden készen állt Illyés befogadására. Ráadásul Illyés Babitsosai való egyre szorosabbá váló kapcsolata nem befolyásolta világnézetét, melynek legnyilvánvalóbb megnyilatkozása a Puszták népe volt, az a mű, mely valóságos hidat kínált a népiek és az urbánusok hadakozásában. Nem véletlen, hogy mindkét tábor a sajátjának tekintette, s kiegyenlítő szerepvállalása azóta sem veszített vonzásából és időszerűségéből. Tudvalévő: Babitsot József Attila ismertette meg Illyéssel, 1928-ban. Milyen furcsa fintora a sorsnak, hogy Illyés épp akkor került egyre közelebb idősebb költőtársához, amikor József Attila egyre inkább elhidegült tőle... 121
