Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 6. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

volt megfelelő érdekeltségem), viszont annál inkább részt vettem a szomszédos teremben (a Dühöngőben) zajló nagy mulatozásban. Valamennyien vidéki fiúk voltunk, s hoztuk magunkkal az otthoni szokásokat. A jókora asztal körül, ahol sört is lehetett kapni, összekapaszkodva, nagy karéjban végigkurjongattuk, végigénekeltük a fél éjszakát. Nem törődtünk vele, hogy ki a besúgó, ki nem (hogy köztünk vannak, biztosan tudtuk, és ez „alaphelyzet" volt) - ezeken a rendezvényeken teljesen „felszabadítottuk" magunkat.

Ebben az időben Jutka után sokáig nem voltam szerelmes. Csak futó kapcsolatokra futotta, de lelkileg nem rázott meg egyik sem. Még a legtovább az tartott, amit egy felsőbb éves barátomtól „örököltem". A helyzet az volt, hogy barátom fülig szerelmes volt Kávéba (így neveztem), de ő nem viszonozta, csak rövid ideig „jártak együtt". Aztán azonban belém esett, kikezdett velem, s én elfogadtam, mint egyelőre adottat. Sokat „vitt" moziba, s Szalai Paliék újpesti lakását gyakran látogattuk. Liskó lei jegyzeteit továbbra is használtam, s szinte naponta vendégei voltunk a Nárcisz presszónak, de megmaradtunk végig haveroknak. Nekem ugyan tetszett, s tán meg is lett volna a hajlandóság, lei viszont csak nevetett, és nem bízott bennem. (Mit mondjak? Jól tette.) Csoportunk legokosabb fiújával, Havas Gáborral kacérkodott, aki komolyan is vette, sőt, később feleségül is vette. Gábor egyébként az idők haladtával egyre jobb barátom lett, meghívott, és együtt készültünk föl vizsgáinkra (különösen az ún. „világnézetiekre"), s csodálkoztam, hogy csak úgy ragad rá az anyag, sőt, mintha már előre tudta volna is. Nevezetes volt viszont egy év végi buli a lakásukban - a Fillér utcában, egy tágas villalakásban laktak, amit 45 után kaphatott a család. Tíz-tizenketten lehettünk, én Kávéval mentem, Gabi viszont leit hozta, s a nagy twisztelések után és közben a párok egymás után el-eloldalogtak a szabad mellékszobába. Aztán a végén leheveredtünk a vastag szőnyegekre, s csak másnap dél felé oszlott szét a társaság. Kávé érezte, hogy csak szükségből járok vele, s ez nagyon bántotta. Aztán úgy adódott, hogy kezdtem „megszerelmesedni". Szóltam neki, hogy mi a helyzet, s persze, hogy elsírta magát. Végül csak el kellett fogadnia, s mindössze arra kért, hogy őutána pár hétig ne járjak senkivel. Elfogadtam. De azért mégsem ez lett a vége. Vagy egy jó hét után, míg nem találkoztunk, sőt kerültük egymást, „véletlenül" egy ünnepnapon összefutottunk. Nagyon megnyerő volt, s azt mondta, hogy nincs mese, ez a nap neki míg „jár". S ki vonszolt a Zugligetbe - ahogy mondta, ez a kedves helye, aztán a Vadaskertben kötöttünk ki. Mautner is szívesen látott bennünket a hegyek-dombok között, s végül egy csodaszép, emlékezetes vasárnapot töltöttünk el együtt.

1964 végén, 65 elején

1964 végén és 65 elején megint nagy és fontos változások voltak az életemben, az életünkben. Mindezzel együtt nagyon érdekes és változatos időszak volt, csak úgy kapkodtam a fejem. Először is édesanyám a pestszentlőrinci félházat (szoba- konyha-spejz) gyönyörűen rendbe hozatta, kívülről tataroztatta, s a külvárosi kis udvart virágoskertté változtatta át. Igazán mutatós lett. Főleg öcsém keresménye és az én „gyerektartási díjam" volt a forrás, de ő is dolgozott varrónőként, s köl48