Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 6. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

banda elől menekül, akik meg akarják verni. Dzsóban feltámadt a lovag, gránátoskockáját félbehagyva, fölhozta a lányt a hosszú lépcsősoron a kollégiumba. Fiúkollégium lévén, ez idő tájt nőnek ott nem volt helye. És, mit ad Isten, én éppen a hosszú folyosón, a porta körül tébláboltam. Pár mondattal rám bízta a csajt, majd ment vissza a Lordok Házába maradék gránátoskockáját megenni. Én, mit tehetvén, bevezettem a folyosóról nyíló klubterembe, ahol asztalok, újságok is voltak. Néhány perc múlva azonban megszólalt a házat behálózó hangosbeszélő a portáról, hogy figyelem, figyelem, egy fiatal lány került a kollégiumba, s aki tud róla valamit, azonnal kísérje a portára. A csaj szörnyű rémületbe esett, s kért, hogy mentsem meg, mert egy banda, egy galeri követte, és meg akarják verni. Annyira gyámoltalannak tűnt, hogy mondtam, álljunk be az ablak előtti, hatalmas, földig érő függöny mögé. A folyosókon, de az ottani szobákban is egyszerre hatalmas rohangászás, hangoskodás és ajtócsapkodás kezdődött. Minden élő, otthon lévő kollégista a lányt kereste. Hová bújhatott? - kérdezgették kiabálva, s a rohangászás közben persze többször benyitottak a klubterembe is, a csaj meg remegve bújt hozzám. Végül - jó idő után - ahogy ismét benyitottak hozzánk, egyikük felkiáltott: ott vannak a függöny mögött! - ugyanis a függöny aljában meglátta a cipőinket. A lányt szó szerint elhurcolták a portára, ahol valóban egy öt-hat fős, gyanús kinézetű fiúbanda várta, s átvéve, ők hurcolták tovább lefelé a bejárati lépcsőn. Azt mondták, orvoshoz viszik, mert vérbajos, s valamennyien trippert kaptak tőle. - Ekkor lépegetett föl Dzsó, nagy elégedettséggel, a gránátoskocka után, s szende arccal hallgatta, mi is történt. Aztán vigyorogva ment föl a szobájába. - Az esetnek végül kellemetlen következménye lett számunkra, mert ebben az időben toboroztak a kollégiumban egy bolognai útra hallgatókat csereprogramként az ottani egyetemmel. Mi is jelentkeztünk - hogyne, ez akkor nagy szó volt! -, de a diáktanács, Tóth Gábor akkori igazgatóval egyetértve, elsőként húzott ki bennünket Dzsóval. (Tóth Gábor igazgató úr egyébként rendes, diákszerető tanár hírében állt, de nekünk végig az öt év alatt semmi közös dolgunk nem akadt vele.)

A kollégiumban volt egy kis szoba, ahol írógép állt a hallgatók rendelkezésére (nagy szó volt ez akkor!), s „Zsiga" többek között itt pötyögtette az én verseimet is. De volt egy másik forrásom is: az egyetemhez közeli Városházán dolgozott gépíró kisasszonyként Kovács Margó, távoli unokahúgom, s bejáratos voltam hozzá, sok versemet ő gépelte le. (Megkérdezte ugyan, hogy: Mondd, Bence, mire jó ez?!)

Ebben az időben, 1964-65-ben barátaimmal már sűrűn bombáztuk megjelenés végett a kisebb versközlő fórumokat, úgymint Nők Lapja, Magyar Ifjúság, Szabad Föld, Rádió stb. Ha ritkán is, néha sikerrel jártunk, s nagyon büszkék voltunk ilyenkor. (Persze az igazi a Kortárs, Új írás, Elet és Irodalom lett volna, de ez már a „szamárlétrán" a felső grádics volt, amire bizony még várni kellett).

De a Ménesi úti kollégiumban, ha ritkán is, feloldották a nőtilalmat: a Diákbizottság alkalmasint bálokat szervezett. Ezek a folyosó végi Nagyteremben zajlottak, s természetesen sok lány is eljött. Általában élő zenekar játszott, s emlékszem, gyakran énekelt menő amerikai slágereket egy magas, jóképű néger fiú, akire ragadtak a nők. Én keveset táncoltam általában (akkor éppen nem

47