Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 6. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek
ragadtatva). Megszöktem a nézőtérről, ahol pedig ott volt édesanyám és Petkó Jenő tanár barátom is (aki éppen Csillebércen volt akkor továbbképzésen), s meghívtam őket. Műsor után hiába kerestek, a szerzők függöny előtti bemutatkozásán sem voltam ott - örömömben „elbujdostam" inni egyet a szomszédos Nárciszba. 1964 körül Ez az év bizony bővelkedett eseményekben. Harmadikosnak lenni különben is jó volt - már régen túl voltunk a gólyaidőszakon, az egyetemi tanulmányok megkezdésén, de még messze volt, és nem nyomasztott a diplomázás. Vagyis komoly, „meglett" egyetemi polgároknak számítottunk. A népművelési tanszéket Maróti Andor vezette, egy hirtelenjében lett művelődésügyi adjunktus, s ő szervezte és vezette szokásos őszi kirándulásunkat is. Mégpedig autóbusszal utaztunk, s a végcél a debreceni egyetem hasonló tanszéke, a Durkó-tanszék volt, amely pár évvel korábban indult, mint a miénk az ELTE-n, s így komolyabb tapasztalatai is voltak. De előbb Görömböly-Tapolcára mentünk, Miskolcra, s egy túra után megfürödtünk a neves meleg vizű barlangfürdőben. Következő állomásunkként Tárcái következett a Tokaji borvidéken, természetesen pincelátogatással. Meleg volt, s egyszer csak lent voltunk a hatalmas, szerteágazó, hűvös pincerendszerben. A pince központi terében egy hosszú előadást, ismertetőt hallgattunk meg Tárcái borászatáról, de közben furcsa dolgok történtek. Szüret után voltunk, s a hosszú bejárati folyosó oldalában hatalmas hordók álltak színültig újborral. Társaságunk nagyobb része itt ácsorgóit, én is. Untuk az előadást, s nekem hamar ötletem támadt. Fölálltam a csántérfára, s mivel meggyfa szipkából szívtam a cigarettát, s a hordó száján is csak hevenyészve volt a dugó, szipkámból elkezdtem szivornyázni a bort. Hamar fölfigyeltek rá a közelemben a többiek, s átadtam a szipkát az egyiknek, s helyet cserélve ő kezdett szivornyázni. Aztán a következő, a következő, sorban. Az előttünk állók is megneszelték, hogy „helyzet" van, s helycserével elkezdtek hátrébb lépegetni. Közben a szipkámat is modernizáltuk (úgy neveztük sebtiben, hogy „készség"), Zayzon Márta ugyanis azt találta ki, hogy fémcsöves ceruzájából kivette a belet, s a cső, ami maradt, hosszabb is, tisztább is volt új „készségnek". Végül már a terem közepén, az elöl állók is megszimmantották a dolgot, s hátralépdelve, helycserével ők is ihattak a jóból. Nagy volt a susmus, de nem buktunk le. Ezt neveztük később cirkulálásnak. Mire véget ért az unalmas ismeretterjesztő előadás, s hivatalosan is megkínálták a társaságot egy-egy pohár borral, mi többnyire ki voltunk dőlve. De a java még ezután jött! A lépcsőkön föl is kellett menni, ahol a fülledt délutáni meleg fogadott. Szigethy Gábor meg a nyakába vette a testes Kurucz Zsuzsát, s így imbolygóit föl a felszínre. S amikor felért, összerogyott és elnyúlt, Zsuzsával együtt. Persze, mi többiek is próbáltunk masszív kapaszkodót találni. - Kirándulásunk végén értünk Debrecenbe. Míg egyetemlátogatáson volt a társaság többsége, mi, heten-nyolcan meglógtunk, s elcsángáltunk a Nagyerdőbe, fiúk-lányok vegyesen. Ott aztán kitört rajtunk a gyerek, libikókáztunk, hajóhintáztunk, gúlába álltunk, végül letáboroztunk - elhevertünk a fűben, a lányok ölében. (S mindezeket fény43
