Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 6. szám - Kiss Benedek: Élettöredékek

képeztük is.) Estefelé aztán, ahogy csatlakoztunk a többiekhez, Durkó tanár úr, aki nemcsak tanszékvezető volt, hanem a kor egyik legnagyobb szaktekintélye is, ráadásként meghívott bennünket „túlórázni". Itt komolyan, de kötetlenül beszélgettünk. Hogy emlékezetesebb legyen, Durkó tanár úr néha - gyakran - felállt, a könyvespolcokon félretolt egy-egy vastag könyvet, majd „Mire való a kultúra?!" felszólamlással kivett néhány palack finom bort. így barátkoztunk, haverkodtunk össze az ottani egyetemistákkal, köztük Mándoki Rózsával, aki a tanár úr jobbkeze volt, végzős, s mint ilyen, a következő év elején a mi tanszékünkre került tanársegédnek.

De első külföldi útjainkat is ekkortól datálhattuk. A csoport vezetője egy félárva fiú volt, Strausz Gyuri, akinek apja részt vett a spanyol polgárháborúban. Jó barátja meg Havas Gábor, aki szintén Brüsszelben látta meg a napvilágot, s édesapja Károlyi Mihály titkára volt, s itthon, a Rajk-per idején, kínzások közben lelte halálát. Ok voltak csoportunk elit figurái, s egyben jó hangulatú szervezői is. Amikor végre - ekkortájt - megnyíltak egymás felé a KGST addig tűzzel-vassal őrzött határai, az elsők között voltak, akik még a nyáron kiutaztak a cseszko Tátrába, többek között Lomnicra is. Aztán meg Lengyelországba, Zakopánéba, Krakkóba. Jó élményekkel, feldobva érkeztek haza, s azonnal elkezdték szervezni a csoporton belül ugyanoda a társas kirándulást. Először a Tátrába, Lomnicra mentünk, voltunk vagy húszán, s turistaszálláson laktunk. Akkoriban mindenki „csencselt", s mi is felszerelkeztünk az ott keresett cikkekkel, leginkább Fecske cigarettával. Jó áron el tudtuk adni - utcai árusok voltunk -, s én például egy meleg, bélelt, sötét anorákot vettem rajta. - Lomnicon két emlékezetes dolog történt számomra. Néhányan, vállalkozók, részt vettünk egy nevezetes túrán a nagy hóban, ami az egész környéket elborította. Úgy hívtuk aztán, hogy a nevezetes „Kék túra". Strausz Gyuri és Havas Gabi ugyanis élénken ecsetelték, hogy a közelben van egy szép túraútvonal, nem több három-négy kilométernél, s az adott körülmények között két órán belül meg tudjuk járni. Voltak, akik otthon maradtak, de többségünk nekiindult a gyönyörű, ebéd utáni napsütésben. Az út nagyjából ki volt járva, s viccelődve, énekelgetve baktattunk vezetőnk nyomán. Igen ám, de kezdett beborulni az ég, egyre nagyobb lett a homály, s a hó is eleredt. Próbáltuk gyorsítani a tempót, de bizony, mikor már fél karéjban visszafelé fordult az út, bizony ránk esteledett. Az út sem volt már annyira kijárva, és sokszor térdig, majd övig süllyedtünk a hóban, csak lépésenként haladtunk. Már egymást sem igen láttuk, s az elöl járók kiáltásokkal jelezték, merre is kell mennünk. A szerencsétlen, testes Szalai Palit viselték meg legjobban a rosszra fordult viszonyok, vele ketten mi zártuk a libasort, s hiába próbáltam segíteni neki, állandóan kötésig süllyedt a hóban. Végül talált két deszkadarabot, azt erősítette bakancsára, s így valamennyire jobban tudott járni. Időtlen időnek tűnt, ahogy a hatalmas sötétségben caplat- tunk előre, s kétségbeesett énekléssel bátorítottuk magunkat. Strausz Gyuri és Havas Gabi bizonygatták ugyan, hogy (jó időben ugyan) mindössze pár kilométer az út, s próbálták bennünk tartani a lelket. Végre-valahára, előttünk talán 100-150 méterrel, élénk hahózást hallottunk - az otthon maradottak rosszat sejtve jöttek elébünk.

44