Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 6. szám - Ágh István: Szindbád 2017 (vers)
Ágh István Szindbád 2017 Háromszor ötvenéves emlék jelenik meg a filmen, Krúdy Gyula után Huszárik Zoltán ideje, és ráadásnak mostanáig, miként az idő körbejár három nemzedék elforgása alatt a toronyórán, most is az a varjú gubbaszt a nagymutatón, nem múlik az idő, csak rajzása zsong tovább templom nagy hársfáján a virágzó szerelemnek, s a nemzedékek lombhullása ugyanazt a tavaszt folytatja, és a Nap ugyanazokra süt az én mozimban, akikkel együtt voltam, s végleg velem maradtak. Akkor még néhány napra való utazás volt az ország, bár expressz vonatokhoz csatlakoztak a vicinálisok, a Kárpátok túloldalán csengettyűztek a határállomások, naggyá tette Magyarországot, kiterjesztette az égben, hogy hittek a túlvilágban, hozzánk csatolták azt is, s vele együtt a női álmok s a férfivágyak gyarmatbirodalmát, vendégségbe jöttek az ünnepek évente, mint a karácsony, de a köznapokat is rokoni szeretettel fogadták, elüldögéltek náluk az esték reggelig, majd elköszöntek, mint valamely tisztelettudó, visszatérő vándor. De a Szindbád-járással aztán ez a világ is elmúlt, a megszűnt világgal együtt fordult Szindbád a földnek, már nem folytatta onnan a látogatásokat a sok száz élmény emlékszobáiban Fánnykhoz, Fruzsinákhoz, átlopódzván a komondorokon, álmatlan háziszolgán, aki talán uszálykormányos lenne a mi korunkban, hisz eltűntek a kóbor lovagok a kelet-nyugati lágerekben, ő is mint kúriás dzsentriutód a recski latrinán, mindegy hogy selyemfiú, segédjegyző, leventeoktató lett volna, ha taxisofőrök lettek az orfeumból lovagunk hölgyei. 27
