Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 5. szám - Gyergyádesz László: „Vakító napsütés lángolt e vásznakon” (150 éve született Fényes Adolf)

Kisvárosi délelőtt (1904) című festményt is: „Színfoltok kerülnek egymás mellé, szélesen, laposan, nagy kontúrokba foglalva; de ezer részlet szorul beléjük, s mi megkapjuk az impresz- szió velejét. Fény, árnyék, modellatúraismeretlen dolgok: ettől az anyagiasságtól megmenekült a naturalista tanulmány tisztító-tüze révén. Csakugyan, színes japáni fametszetek jutnak eszünkbe e képek láttára. "u Genthon István egyenesen a magyar impresszionizmus egyik gyöngyszemeként említi a festményt.11 12

Fényes képei 1902/1903-tól kezdve valóban elkezdtek fénnyel telítődni, kivilágosodni, a színvilágukban egyre intenzívebbé válni. Néhány éven át lényegében a nagybányaiakkal, különösen Ferenczy Károlyéval rokoníthatóak művészetének egyes vonásai. 1906/1907 táján azonban egyértelműen dekoratív irányba fordult Fényes festészete, amely eleinte népi életképein, csendéletein, s ezek sajátos keresztezésein jelentkezik. Joggal merülhet fel, hogy másokhoz hasonlóan (közülük Iványi- Grünwald Bélával rövid ideig együtt is dolgoznak Szolnokon) Fényesre is hatással volt Gauguin 56 kiállított műve 1907 májusában Budapesten, a Nemzeti Szalonban. Ráadásul ebben az évben újra Franciaországban járt, ahol a harsány fauve színek is hozzájárulhattak új stílusa kialakításához. Az 1912-ben még mindössze 22 éves Feleky Géza, némiképpen a századeleji művészeti irányzatokkal, eszmékkel szemben emelte ki Fényes korabeli alkotásainak, művészi felfogásának értékeit: „Fényesek a porcellánfigurák, fényes a triimó lapja alattuk, egy aranyhasu csésze csillog mellettük és ezt a sok csillogást a tompa szürke fal kereteli. Vagy tompára hangoltak a csecsebecsék, az óra, az asztalterítő, a fal színei, a szoba lakója nem szereti a csillogást. Itt már igazán nem lehet a művészre szándékosságot ráfogni és mégis hangsúlytalanul nyugodtan egységes a tónus. (...) Ez már a művészi fejlődés teljes révbe érkezése: mikor kötetlen és szabad a kép minden részlete és mégis megvan közöttük a tiszta egyensúly és mégis egységes, egybevágó az egész kép. Ilyenkor a valóság a művész minden tudatos hozzáadása nélkül, mintegy saját jószántából emelkedik fel művészetté, ami igen nagy dolog volt mindenkor és kivált nagy dolog most. (...) Az izgalmas és tumultuózus új képek mellett azonban jóleső látvány és rég szomjazott megnyugvás Fényes nemes, tartalmas, fölényes, de egyszerű és közérthető természetregisztrálása, egy problémamentes művészet, mely örömét leli a valóság szépségeiben és ezeket a szépségeket viszi képeire, hátsó gondolat és skrupulusok nélkül."13

A kérdés az, hogy mennyiben fogadhatjuk el ezt a tartalom nélküli, idilli felfogást. Az igazság valahol félúton lehet, hiszen Fényes korabeli képein a tárgyak összeállítása nem minden esetben tűnik véletlenszerűnek, ahogy a kompozíciós megoldásokat sem feltétlenül a valóság egyszerű leképezésének a szándéka motiválta. A korabeli párhuzamos törekvéseket (pl. Csók István Tulipános ládája) is figyelembe véve elfogadható gondolat, hogy Szolnok vezető mestere, s egyik tanítványa, Jávor Pál esetében „Csendéleteik az otthon lírai ábrázolásai, melyeken a mézeskalács-motívum a mindenki számára ismert honi világot idézte fel, már-már annak szimbólumává vált. (...) Míg a gödöllőiek munkáit a néprajzi érdeklődés hatotta át, e csendéleteken a népies tárgyak inkább

11 Lyka Károly: Fényes Adolf. In: Művészet, IV, 1905/6. pp. 353-361.

12 Genthon István i. m., p. 211.

13 Feleky Géza: Fényes Adolf. In: Feleky Géza: Könyvek, képek, évek - Találkozások a művészettel. Budapest, 1912 (mek.oszk.hu/09400/09459/09459.htm)

94