Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 5. szám - Gyergyádesz László: „Vakító napsütés lángolt e vásznakon” (150 éve született Fényes Adolf)

mondható - fázison. A Műcsarnokban 1899 tavaszán jelentkezik, a saját maga által, A szegény ember élete ciklusnak nevezett képsorozatának első darabjaival (Anyátlan gyermek, Özvegy, Család, Fiatalok). „Kilépve a megszokott zsánerszituációkból passzív alakjai inkább állapotrajzot, sorsképeket jelenítenek meg, s ezen keresztül idézik meg egész társadalmi rétegük élethelyzetét."8 A kutatók többsége joggal emlegeti a nyugati párhuzamokat, melyek közül Fényesre elsősorban a németországi tanulmányai során megismert ún. „Szegényember-festészet" („Armeleutemalerei") hathatott. Bár Fényes Adolf képeit megpróbálták többen is „szocialistaként" jellemezni, Lyka Károly és Fülep Lajos már 1905-ben hatásosan ágált ez ellen: „Csak témákról van szó, nem egyébről! Akik Fényest nem a témán keresztül, hanem festői szempontból nézték mindig, nem csalódnak benne; de csalódnak ma és csalódni fognak talán a jövőben is azok, akik benne csak a »szegény ember festőjét« látták, is igyekeznek ma is látni."9 Fényes képei ebben a megközelítésben - a magyarországi kortársak közül - elsősorban Mednyánszky László sajátos figurális festészetével, illetve Kernstok Károly és Koszta József egyes műveivel rokoníthatóak.

Festőnk mindeközben a paraszti életképei mellett tájképeket is alkotott, melyek legfőbb helyszíne a kilencvenes évek végétől Szolnok vidéke volt. „1899-ben jöttem először Szolnokra; Az Alföld felidézte gyermekkori emlékeimet; tájképeket festettem: kisvárosi és falusi utcákat, amint izzanak a nyári nap hevében, és akácfák árnyékában szunnyadó tanyákat. Azután kedvet kaptam a csendéletfestéshez, majd templom, múzeum és kastélyenteriőrök jöttek sorra. így volt húsz évig. Ezalatt híven szolgáltam a természetet. Ó inspirált és én (a magam módjára) csak hű tolmácsa akartam lenni."10 1899-ben először egy memorandumot, majd egy részletes tervezetet nyújtott be több magyar művész Wlassich Gyula vallás- és közoktatási miniszterhez, amelyben egy művészkolónia létesítéséhez kérték a támogatását Szolnokon. 1901. április 28-án megalakult a Művészeti Egyesület, majd a Tisza és a Zagyva összefolyásánál, a régi szolnoki vár helyén felépült, s 1902. június 29-én átadták a Szolnoki Művésztelep két épületét, benne a tizenkét műtermes lakással. Fényes az alapítók és az első beköltözők közé tartozott, s innentől kezdve élete legnagyobb részét Szolnokon (tavasztól őszig) és Budapesten töltötte.

Nem véletlen, hogy a tanulmányunkhoz kapcsolódó 16 oldalas színes mellékletben közölt képeket úgy válogattuk össze, hogy azok, néhány kivételtől eltekintve, az 1902 és 1913 közötti években születtek. Fényes Adolf ugyanis - a műkritika, a műgyűjtők, és láthatóan a nagyközönség szerint is - ekkor festette a legjobb, leginkább rá jellemző kompozícióit. Kortársaként Lyka Károly ezt már korszakunk elején (1905) elővételezte: „Fényes, aki képein eleinte bőbeszédű és körülményes, pályájának mai állomásán elérkezett bizonyos bölcs szűkszavúsághoz. (...) Láttuk, mint hantja le magáról biztos következetességgel mindazt, ami fölösleg. Tervszerűen folyt-e ez, vagy valamely festőösztön önkéntelen folyománya, nem tudjuk. Elég, hogy feltűnően egyszerű, lapidáris előadás lett e processzus terméke, s hogy épp ez a nagy egyszerűség, szűkszavúság, cikornyátlanság lett Fényes stílusává. Akik Fényest szociálista festőnek mondották, kissé megbökkenhetnek ennek az önkényes, magába szigetelődött individualizmustól." Az „egyszerűsítés helyes példaképei" közé sorolja a

8 Révész Emese: Fényes Adolf. Budapest, 2014. p. 13.

9 Fülep Lajos: Fényes Adolf. (Műveinek kollektív kiállítása a Nemzeti Szalonban) In: Fényes Adolf. Egybegyűjtött írások. I. Cikkek, tanulmányok 1902-1908. Budapest, 1988. p. 147.

10 Az Est Hármaskönyve 1923-ra. Lexikon az újságolvasó számára. Budapest, 1922. pp. 246-247.

93