Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 4. szám - Surányi Dezső: Gondolatok egy interjúkötetről (Tóth István fotóművésszel beszélget Kocsis Klára)
Gajdó Agnes A diákok szeretnek olvasni (Gombos Péter: Dobj el mindent, és olvass!) A gyermekirodalom és az olvasáspedagógia elkötelezett kutatójaként Gombos Péter számos tanulmányt, recenziót publikált az elmúlt húsz évben. Most kötetbe gyűjtötte olvasáspedagógiáról, gyermek- és ifjúsági irodalomról szóló írásait, bízva abban, hogy nem csak a téma iránt érdeklődők gondolják tovább az itt megfogalmazottakat. Hátha akkor még több pedagógus tekintené szívügyének az olvasóvá nevelést, s nemcsak irodalomórán kerülhetne szépirodalom a gyerekek kezébe, hanem akár matematika- vagy biológiaórán is. Mert ijesztően keveset olvasnak a diákok, egyre szűkül a szókincsük, Arany János vagy Petőfi Sándor verseihez, elbeszélő költeményeihez értelmező szótárra van szükség, s akkor Zrínyiről vagy Berzsenyiről még nem szóltunk. Hogyan lehetne ezen a helyzeten változtatni? Mekkora a tanár felelőssége, és mik a lehetőségei a kötelező olvasmányok kiválasztásában? Merre tart a mese, miért hasznosak a fantasyk és az ifjúsági antiutópiák? Ezekre a kérdésekre is választ találhatunk, ha figyelmesen olvassuk Gombos Péter tanulmányait. Ráadásul ötletet kapunk ahhoz is, hogyan vegyük rá a tizenéveseket az olvasásra: a „dobj el mindent, és olvass" akció sikere meggyőzőnek tűnik. Biztosan sokan felkapják a fejüket, amikor ezt a felszólítást hallják. Nemcsak jól megválasztott szlogenről van szó, hanem egy létező iskolai gyakorlatról, amelyet az olvasás népszerűsítése érdekében találtak ki szlovák pedagógusok. A szerző szerint az olvasóvá nevelésnek már családi körben el kellene kezdődnie, de ha ez nem történik meg, mert a szülők iskolázatlanok, vagy egyáltalán nem törődnek gyerekeikkel, akkor a tanítók és a tanárok, leginkább a magyartanárok tehetnek sokat az ügy érdekében. Kényszeríteni senkit nem lehet arra, hogy könyvet vegyen a kezébe, de ha jól megválasztott regényről van szó, s arról, hogy akár nyelvtan- vagy fizikaóra közepén olvashatják a diákok, máris vonzó lehet a betűtenger még a nem könyvmolyoknak is. A „dobj el mindent, és olvass" módszer lényege, hogy az iskolában bármikor megszólalhat egy speciális jelzőcsengő, s akkor minden ott dolgozónak le kell tennie a munkát - a diákok, a tanárok, de még a technikai dolgozók is könyvet vesznek a kezükbe, s a következő csengetésig néma csendben olvasnak. A játék olyannyira bevált, hogy sok tizenéves már a szünetben és otthon is olvasott, nem csak a kötelezően kijelölt időben. A pedagógus szerepe itt is meghatározó, hiszen ahhoz, hogy a gyerekek személyiségéhez illő, izgalmas és tanulságos regényt válasszon, akár mindenkinek mást, felkészültnek és igen tájékozottnak kell lennie - s nemcsak az ifjúsági regények címét, hanem bizony a tartalmát is ismernie kell. A modern mesék anatómiáját vizsgálva Gombos számba veszi a legjelentősebb magyar írókat, Lázár Ervintől kezdve Csukás Istvánon, Békés Pálon, Szijj Ferencen át Boldizsár Ildikóig, s megállapítja, hogy „a jövendő mesemondójának, írójának - akár Benedek Elek, akár Lázár Ervin útján indul el - feltehetően mégiscsak ugyanonnan kell merítenie: a népmeséből vagy Andersenből". (31.) A Mesék egykor és ma fejezetben olvashatunk még Nádori Lívia Sárkány a lépcsőházban, Lackfi János Kövér Lajos aranykeze című regényéről és Kiss Ottó gyermekverseiről, a Csillagszedő Mártó, az Emese almája és A nagypapa távcsöve kötetekről is. Kiss versei a svéd gyerekversekre emlékeztetnek: „Tudod apa, az lenne jó, / ha eggyel többször jönnél haza, / mint ahányszor elmész." De ezek a költemények előre- és visszautalnak egymásra, a Csillagszedő Mártó afféle lírai regényként is olvasható - az olvasóban összeáll a kép, s egy meghatározott történet bontakozik ki az újra és újra felbukkanó motívumoknak köszönhetően. Minden egyes vers többletjelentést kap azáltal, hogy egy vagy több másikhoz kapcsolódik. Sőt, a két kötet is összekapcsolódik, a Csillagszedő Mártó és az Emese almája közötti láthatatlan kötelék olyan erős, mint amilyen erős csak két óvodás barátsága lehet: „A madzagnak két vége van, / de ha összekötöm őket, / akkor a madzagból egy kör lesz, / és a körnek egyetlen vége sincsen, / de úgy is lehet 108
