Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)
2017 / 4. szám - „Esett az eső, tehát maradtunk” – Schrammel Imre keramikusművésszel Kriskó János beszélget
Az angyalokat Tamás Ákos formázta meg, a kemence sarkain lévő sárkányokat pedig Szekeres Károly. Itt is a határidő folyamatos szorításában dolgoztunk. Akkoriban került oda Jahoda Maja belsőépítész, aki az eszpresszó és a mintabolt belsőépítészeti munkáit tervezte. O kérte tőlem, hogy készítsek nagyméretű porcelánszobrokat a belső terek meghatározott pontjaira.A legnehezebb feladat ez volt, mert ilyen nagyméretű porcelánt Meissen óta nem készítettek. — Gondolom, nyers állapotban berogy a figura a saját súlya alatt. — Elgörbül. Nem bírja el a saját súlyát. Tényleg komoly kihívás volt, hogy eleget tegyek a belsőépítész kérésének. Kigondoltam, hogy ha a hullámpapírra emlékeztető drapériába öltöztetem a szobrokat, akkor a drapéria sokat stabilizál az anyagon. Rájöttem, hogy olyan öntőformát kell készíteni, amiben a felülről beöntött anyag feleslegét alul le lehet ereszteni. Mindezt igen lassan kell véghezvinni, ezáltal a figura alsó része mindig vastagabb, erősebb és megtartóbb lesz. Az eljárás bevált. Összesen nyolc ilyen nagyméretű figurát készítettem el. Az egyiket úgy fogtam föl, mint egy hirdetőoszlopot. Ezen 24 különféle nyelven versrészletek olvashatók. — Ez az a híres, csőrös figura, a pestisdoktor? — Igen, ez az. Arra gondoltam, ha bejön a presszóba egy idegen, leül és iszik egy kávét, és megtalálja a maga versét spanyolul Lope de Vegától, vagy németül Goethétől, akkor úgy megörül, hogy bemegy, és vásárol valamit a mintaboltban. — Hatalmas lelemény, hogy ennek a minden tekintetben formabontó porcelánfigurának a kezére ráapplikált egy hagyományos, színes herendi lepkét. Hogyan jutott erre a gondolatra? Nem számított mindez szentségtörésnek Herenden? — Nem. Akkorra már megbékéltek velem a herendiek. Először volt némi fenntartásuk velem szemben, mert én ott is mást csináltam, mint amihez hozzászoktak. Sokat kellett egyeztetnünk ahhoz, hogy végül elfogadjanak. Utálom például azt a babaszemet, ami a herendi figurákon teljesen megszokott. Készítettem egy álarcos bohócot, de az volt az elhatározásom, hogy annak nem lesz babaszeme. Egyszerűen kivágtam az anyagot a szemek helyén. Természetesen kifogásolták, hogy a figurámnak nincs szeme. Megmutattam nekik egy velencei maszkot, amelynek ugyanúgy nem volt szeme, mint az én figurámnak. Ettől aztán némileg megnyugodtak. — Odáig rendben lévőnek is tűnik a dolog, hogy a velencei karnevál megszokott figuráit szerencsésen összehozta a herendi porcelánnal. Igen ám, de ezeket később ráültette a hagyományos leve- sestálakra és egyéb, tradicionális herendi termékekre. Ez sem számított tabudöntögetésnek? Könnyű volt meggyőzni a vezetőket? A gyár is érezte, hogy ideje a megújulásnak? — Szentségtörés volt ez is, természetesen. De akkoriban egy nagyon felvilágosult és bölcs vezérigazgató állt Herend élén, Kovács József. Kitűnően beszélt számos nyelven. Az egész gyárnak ő volt a lelke, ráadásul támogatta az én újító törekvéseimet. Herendre egyébként úgy kerültem, hogy meghívtak az igazgatóság tagjának. Ha tudták volna előre, hogy én ott garázdálkodni fogok, lehet, hogy nem engednek oda. Kétségtelen, az első általam tervezett darabnál nem egészen értették, hogy mit is szeretnék. Az is egy csőrös bohóc volt, csak kisebb méretben. Megrajzoltam a motívumait, de a nagy gyakorlattal rendelkező herendi porcelánfestők nem tudták megfesteni azokat. Egészen idétlen lett. Érdeklődtem a porcelánfestőktől, hogy miért megoldhatatlan feladat ez a számukra. Azt válaszolták, ők csak azokat a mintacsoportokat tudják magabiztosan megfesteni, amit évek óta sorozatban készítenek, ami szinte automatizmusként benne 92
