Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 3. szám - Beke József: Archaikus elemek Arany János költői nyelvében

ban ellentétet hordozó), ugyanakkor humoros, sőt valószínűleg a hiábavalóságra utaló gúnyos kifejezése e szókapcsolat: „marhabaráti dorong".

Aranynak ez a műve voltaképpen gúnyrajza a korabeli vármegyék politikai életének, s ehhez az ironikus alaphangnemhez kitűnően illeszkedik egy-egy tréfás szófejtés is. A mű egyik részletében a varázserejű Armída asszony a főszereplő Rák Bendét és társait óriási viharba kergeti, ahol

Nagy zuhogás, robogás, locsogás, fecsegés, kopogás közt Zajg villám, zivatar, bérc, szikladarab, koros erdő,

Záporeső, rohamár, terepély posvány, zuham és jég;

Most Armída fehér ragyogással [...]

Áll a puszta mezőn. Látják: Rák Bende legelsőbb,

Aztán szertezilált bajtársai messze kotúkból,* (I. ének 501. sor)

Az utolsó szóhoz ezt fűzi hozzá a költő: *Kotú; ebből lett a német Koth [= sár]; mi bizonysága annak, hogy a kotú magyar eredetű és azért ittui leghonosabb. Arany ]. Persze ennek a „kotú" tájszónak (amelynek jelentése Arany szülőföldje táján: sárral teli gödör), a szaktudomány szerint nincs köze az említett német szóhoz; a megjegyzéssel költő inkább csak jellemezni akarta a magyar útviszonyokat. Az 'útmenti sáros gödör' fogalmát egy másik művében ugyancsak tájszóval fejezi ki: „kotymány". A Toldi szerelme egyik jelenetében a hős páratlan erejének szemtanúi lehetünk, amikor egy előkelő hintó valami igen nagy pocsolyás „kotúban" elakadva mozdulatlanul marad, és a szolgák

Menjenek el mind szét, - arra határozták, - A kocsihoz hídnak keríteni deszkát Ökröt is falukból tízet avagy húszat;

Addig a szép hintó pocsolyában úszhat.

Toldi nem állhatja, nem nézheti végig,

Leugrik a partról, odamondva nékik,

Körülnézi sorát a kocsinak, útnak S próbálja először a végit a rúdnak;

Mozdult is, de mivel meredek a kotymány,

Félt, hogy összetörik az egész alkotmány: így a kocsi alá bebújni sem átall S feszítve „juhának” felnyilalja háttal.

Kiemelte szépen s kitevé a partra,

Hol az út egyenlőbb, mehet immár rajta. (IX. ének 79-80-81. vsz.)

Ennek az erdélyi vidékeken használatos „kotymány" tájszónak inkább lehet köze a „kotú"-hoz, mint a német Koínak, föltehetőleg amannak rövidült változata. De találunk az idézetben ismét egy olyan réges-régi magyar szót, amely már az egyik legbecsesebb nyelvemlékünkben, az 1300 körüli idő magyar nyelvét

43