Forrás, 2017 (49. évfolyam, 1-12. szám)

2017 / 3. szám - Beke József: Archaikus elemek Arany János költői nyelvében

őrző Ómagyar Mária-siralom szövegében is megtalálható, de máig csak a tájnyelv őrizte meg, ez pedig a „joh, juh" szó. A nyelvemlékben a fiát sirató istenanya legbelső érzésvilágát, mai szóval szívét-lelkét jelentette. Arany a Buda halála két helyén is ilyen megjegyzéseket fűz e szó származékaihoz: „Joh, vagy jonhó. Régi szó, jelenti a nemesebb belrészeket. Arany J. (I. ének), illetve: A szekér juha is hihetően joha volt, belrésze. Arany J. (VII. ének). Arany szókincsében van aztán a talajbeli mélyedések, gödrök fogalmára még egy olyan tájszó, amelynek nyomát a tájszótárakban sem találni. Az elveszett alkotmányban használja, és rögtön értelmezi is, amikor két egymással veszekedő szereplő „lehűtésének" színhelye lesz:

Végre bírókra, türökre, marokra, ökölre kerültek,

És miután egymást egy szik szamukéba* teríték,

Ernyedvén keveset, hűlvén is a hűs fürödőben,

Szétváltak (Az elv. alk. 1-446) *Szamukák: himlőhelyek szík- kanaánaink nap-égette arcain, melyekben a fű biztos menedéket talál a beretváló kasza ellen. Arany J.

4

Mindez igen jól mutatja, hogy a költő nemcsak vonzódik a nyelvjárásokban is megőrződött régies nyelvi eszközökhöz, hanem igen tájékozott ezek körében, és tudatosan használja fel őket a költői cél, a korfestés érdekében. Vagyis kimondhatjuk, hogy Arany János költői nyelve nemcsak az eltelt jó másfél évszázad nyelvi változásai miatt tűnik gyakran régiesnek, hanem azért is, mert történeti tárgyú műveiben a költő szándékosan archaizál, régies és nyelvjárási kifejezésekkel érzékelteti az ábrázolt elmúlt kor nyelvi világát. Ennek bizonysága az is, hogy néhol nemcsak magyarázatot, hanem értékelő, elismerő megjegyzést is fűz egy-egy régies szóalakhoz, így a Buda halála utolsó énekében, amikor Etele szembekerül testvérével, Budával:

...egy jó kardot fegy vériből választ S indúla, menőben derekára kötvén,

Mind az urak kérik, őt nyomba követvén...

Esennen* a hűn fők köntösit érintik:

De szeme szikrái vissza vadúl intik. (XII. ének 63-64. vsz.)

Arany a megcsillagozott szónál megjegyzi: *Esdőleg: Régi szép szó. Arany J. Ugyanígy ezekhez a sorokhoz:

így szólt a királyné, nyájas okos szókkal,

Rá'dásul öregjét megapolá* csókkal (X. ének 60. vsz.)

hozzáteszi: Régiesen: megcsókolá. Arany J. E szót persze használja máshol is, az alábbi idézetben éppen úgy, hogy szembeállítja a régi és az újabb szóalakot és értelmezést:

44